Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Számításaik alapján ez évesítve – a végzettségi szinttől függően – 2,8-6,8 millió forintos bérkülönbséget is jelenthet. Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora közleményükben kiemelte, egy önköltséges alapképzés ára akár alig több mint egy év alatt visszahozható, mesterszinten pedig ennél is gyorsabban megtérülhet. A felsőfokú végzettség a bérek mellett a karrierlehetőségekre és a rugalmas munkavégzés esélyére is hatással van - tette hozzá.
A végzettségi szintnek nagyon is konkrét, forintosítható hatása van, és ez már belépő szinten is megfigyelhető. A diplomás specialisták és a vezetők kezdő fizetése számos szektorban bruttó 600 ezer és 1 millió forint között indulhat a terület és a felelősségi kör függvényében - írták. A Varsovia Egyetem kutatása vizsgálta azt is, hogy mitől lesz élhető egy foglalkozás, ennek egyik faktorának nevezték a távmunkát. Ezen a területen is érzékelhető szerintük a diploma pozitív hatása. A középfokú végzettségűek körében a rendszeres távmunka aránya nagyjából 2,1 százalék, miközben a diplomásoknál ez az arány megközelíti a 16 százalékot, bizonyos szellemi területeken pedig ennél jóval magasabb is lehet - közölték. Noll-Batek Frigyes a közleményben rámutatott: a végzettség manapság már nemcsak a fizetésről szól, hanem a személyes szabadság, a rugalmasság alapja is.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- A bérnövekedés árnyéka: Sokan hiába dolgoztak, reálértéken veszítettek 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja
- Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés 1 hónapja
- Egyre inkább nő a szakadék a bérek és a nyugdíjak között Magyarországon 2 hónapja
- A humántőke-menedzsment lesz a siker kulcsa a kékgalléros szektorban? 2 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra 2 hónapja
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?