Lányokat vár duális képzésére a Mercedes
Girl's Day, vagyis Lány nap volt a kecskeméti Mercedes gyárban, ahol négy szakmát mutattak be pályaválasztás előtt álló lányoknak. A diáklányok olyan szakmákkal ismerkedhettek, mint a járműkarosszéria-előkészítő és felületbevonó, a gépjármű mechatronikus, a mechatronikus karbantartó, valamint a szerszámkészítő.
A vendégeket a gyártás és a HR területén dolgozó női vezetők köszöntötték. A látogatók a Mercedes-Benz képzéseiről és karrierlehetőségeiről hallhattak hasznos információkat, majd négy szakmával ismerkedtek meg játékosan: különféle alakzatokat fújtak a motorháztetőre, egyszerűbb méréseket végeztek, fémkarikát hajtottak egy kanyargós pályán, különböző formákat hajtogattak alumíniumból.

Mizsei Emese, a HR-osztály toborzásért felelős vezetője elmondta: „Célul tűztük ki, hogy a hölgy munkavállalóink aránya növekedjen. A Mercedes-Benz sikérhez nemcsak világszínvonalú technológiára, hanem képzett és motivált női szakemberekre is szükségünk van. Éppen ezért az új munkahelyek betöltésekor számítunk a hölgyek jelentkezésére is. Munkavállalóink számára képzéseket, fejlődési lehetőségeket és családbarát szolgáltatásokat kínálunk.”
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. öt éve, 2009-ben hozta meg stratégiai döntését a duális szakképzés bevezetéséről. A hároméves szakképzés a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán, illetve Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájával együttműködve gépjárműmechatronikus, mechatronikai karbantartó és gépjármű-előkészítő felületbevonó szakokon indult el, amely később tovább bővült szerszámkészítő szakmával is. Az idei évben a négy szakmában összesen 108 fiatal kezdte meg tanulmányait, köztük több hölggyel.
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk
A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben