kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Lázadoznak a kórházvezetők

A kórházak több mint fele már jelezte, hogy nem hajtja végre az ápolók jogosítványait szűkítő egészségügyi miniszteri rendeletet - nyilatkozta a keddi Magyar Nemzetnek Rácz Jenő, a Veszprém megyei kórház főigazgatója, volt tárcavezető.

Folyamatosan érkeznek visszajelzések az intézményvezetőktől, amelyek szinte egyöntetűen arról szólnak, hogy végrehajthatatlan az ápolók tevékenységére vonatkozó új jogszabály - nyilatkozta a lapnak a kórházvezető, hozzátéve, főigazgatói utasításba adta, hogy a munkatársak hagyják figyelmen kívül a rendeletet. Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint jogszabálysértést követ el az a kórházvezető, amelyik nem tartatja be a rendeletet.

A szakma már régóta szeretné elérni, hogy szűnjön meg a jelenlegi joghézag, s jogszabály rögzítse, milyen feladatokat láthatnak el a különböző végzettségű szakdolgozók. Az új, kifogásolt rendelkezés azonban úgy kíván ezen változtatni, hogy az OKJ-s végzettségű ápolók - akik a legnagyobb arányban végeztek önállóan, rutinszerűen, orvosi utasítás alapján bizonyos feladatokat - a jövőben ezt csak egy licencvizsgához kötve tehetnék, azonban az erre vonatkozó jogszabály még nem született meg, azt még egyeztetni kell az Európai Unióval.

A rendelet felfüggesztését kérte a tárcavezetőtől több szakmai szervezet is.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos értesítés érkezik a NAV-tól június közepétől

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a... Teljes cikk

Halálos munkahelyi baleset történt a 14. kerületi önkormányzat egyik cégénél

A cég a történtek kivizsgálása és a hasonló esetek megelőzése érdekében minden szükséges lépést megtesz. Teljes cikk

Ennyi borravalót kapnak a magyar pincérek

Így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint. Teljes cikk