kapubanner for mobile

Lázár: A kormány megmenti a húsipari dolgozók munkahelyét

A kabinet és az érintett önkormányzatok megmentik a gazdasági nehézséggel küzdő gyulai, pápai és kaposvári húsipari cégnél dolgozók munkahelyét - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, miután tárgyalt a három város polgármesterével és országgyűlési képviselőjével.

Elmondta: a polgármesterek és képviselők arról tájékoztatták, hogy komoly munkaerő-piaci problémát jelent a húsipari vállalatok gazdasági nehézsége és általában a magyar húsipar problémája. Ezért kérték a kabinet közreműködését a munkahelyek megmentésében, a kormány pedig vállalta, hogy mindhárom településen megadja a segítséget ahhoz, hogy a több száz munkahely - a beszállítókkal együtt több ezer ember megélhetése - garantálva legyen - mondta Lázár János, kijelentve: "meg fogjuk menteni ezeket a munkahelyeket", majd hozzátette azt is, szeretné az ügyet még decemberben lezárni.

Arra a kérdésre, hogy milyen segítségre lehet számítani, az államtitkár azt válaszolta: egyelőre azért nem nyilatkozik konkrétumokról, mert a kormány és az önkormányzatok esetleges lépése üzleti érdekkörök szándékait sértené. A mostani tárgyalásról a kabinet szerdai ülésén tájékoztatja a kormánytagokat Orbán Viktor miniszterelnök.

A hétvégén mintegy százan tüntettek a húságazat helyzetének javításáért és a munkahelyek megtartásáért a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) előtt a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) szervezésében.

A húsipari érdekképviselet petícióját Budai Gyula, a VM parlamenti ügyekért felelős államtitkára vette át. A petíció szerint a döntés a kormány kezében van, hogy elhárítsa a további húsipari csődöket. Egyben jelzik azt is: sem a tulajdonosok, sem a cégvezetők nincsenek abban a helyzetben, hogy a húsipar versenyképességét akadályozó feltételeken változtathassanak. Hangsúlyozták, hogy az egész magyar húsipar mély válságba került.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek