Lázár János: Csapataink harcban állnak
Lázár János az elmúlt napok havazása kapcsán több bejegyzésben számolt be a közlekedési ágazat rendkívüli munkájáról. A miniszter szerint a MÁV-csoportnál és a Magyar Közútnál ezrek dolgoztak éjjel-nappal a hóhelyzet kezelésén, miközben vasúton, közúton és a közösségi közlekedésben is fokozatosan áll helyre a rend.

Az elmúlt napok intenzív havazása miatt rendkívüli készenlétet rendelt el a közlekedési ágazatban Lázár János építési és közlekedési miniszter. A tárcavezető több Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a MÁV-csoportnál és a Magyar Közútnál összesen több ezer munkavállaló dolgozott a hóhelyzet kezelésén, sokan folyamatos, váltott műszakban.
A MÁV-csoportnál közvetlenül mintegy ezer ember vett részt a hó okozta műszaki és fizikai akadályok elhárításában, a meghibásodások megelőzésében és a vasúti infrastruktúra tisztításában. A miniszter tájékoztatása szerint a munkatársak az éjszakai és hajnali órákban is terepen voltak, és szerda hajnalra összesen mintegy 1200 váltó takarítását végezték el. Az intenzív havazás miatt több helyszínre az éjszaka folyamán többször is vissza kellett térniük.
A megerősített hóügyelet részeként minden hadra fogható járművet bevetettek, és a személyszállító társasághoz több mint 220 dolgozót rendeltek be rendkívüli szolgálatra. A főváros térségében nappal mintegy 300, az éjszakai és hajnali órákban további 150 munkatárs dolgozott 36 kiemelt szolgálati helyen az utasforgalommal érintett területek hóeltakarításán és síkosságmentesítésén.
A közúti közlekedésben ennél is nagyobb létszám mozdult meg. Lázár János megfogalmazása szerint „150 focicsapatnyi közutas” küzdött meg a havazással az egyik legnehezebb éjszakán. A hóesés második hullámának legintenzívebb időszakában, kedd este 7 órától szerda reggel 7 óráig 1650 munkatárs dolgozott 668 munkagéppel a Magyar Közút által kezelt több mint 31 ezer kilométernyi útszakaszon.
A téli üzemben összesen mintegy 3000 dolgozó érintett, akiknek több mint fele egész éjszaka szolgálatban volt, míg a többiek szerda reggel vették át a műszakot. A munkát 2301 gépkezelő, 130 útellenőr, 141 diszpécser és ügyeletes, valamint 120 műszaki irányító szervezte 19 vármegyében, 80 mérnökségen. A háttérben további 293 szerelő és karbantartó gondoskodott arról, hogy a folyamatos terhelés alatt álló gépek üzembiztosak maradjanak.
A miniszter szerda este közzétett összegzése szerint a gyorsforgalmi utak többsége addigra már sónedvessé vált, ugyanakkor egyes szakaszokon – például az M7-es és az M70-es autópályán – latyakos burkolattal kellett számolni. A vasúti közlekedésben országos szinten még előfordultak 10–30 perces késések, elsősorban váltóállítási problémák miatt, de az eljutás minden vonalon biztosított volt, és a járatok döntő része már menetrend szerint közlekedett.
Az autóbusz-közlekedésben továbbra is jellemzőek voltak a 10–20 perces csúszások, néhány kisebb települést pedig átmenetileg nem érintettek a járatok. A HÉV-forgalom ugyanakkor valamennyi vonalon menetrend szerint zajlott.
Lázár János bejegyzéseiben többször is megköszönte a MÁV-csoport és a közútkezelő vállalatok munkatársainak helytállását, hangsúlyozva: a közlekedési infrastruktúra működőképessége szélsőséges időjárási körülmények között elsősorban a háttérben dolgozó, sokszor láthatatlan munkaerő összehangolt munkáján múlik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
- Lázár János: a belső tartalék a cigányság – ha nincs migráns, nekik kell kitakarítani az IC-k vécéit 3 hónapja
- "Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről 3 hónapja
- Havazás, ónos eső - korlátozottan működnek a bíróságok, egyes iskolák online oktatásra állnak át 3 hónapja
- "Csak ez az egy megoldás van" – Lázár 14. havi nyugdíjat ígér a választások előtt 6 hónapja
- A jövőben a munkahelyválasztás kulcsa az lesz, hogyan jutsz be reggel dolgozni 7 hónapja
- Helytállási pénzt kapnak a MÁV és a Volán dolgozói a vihar után 10 hónapja
- Miért és hogyan válassz elektromos kerékpárt? 10 hónapja
- Lázár János szerint 53 ezer ember "szarból épít várat nap mint nap" 11 hónapja
- Új ügyvezető igazgató az Austrotherm Kft.-nél 11 hónapja
- Erre figyelj, ha AI-t használsz HR-esként 12 hónapja
- Idén is átadták a Kerékpárosbarát munkahely díjakat 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?