Lázár János szerint 53 ezer ember "szarból épít várat nap mint nap"
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-bejegyzésében kiállt a MÁV-csoport dolgozói mellett, elismerve a magyar vasút számos problémáját, és hangsúlyozva, hogy ezek nem az elmúlt három év során keletkeztek. Bejelentette továbbá, hogy egy friss megállapodás értelmében jelentős juttatásokkal támogatják a vasutasokat és autóbuszosokat, elismerve az évtizedek óta alulfejlesztett rendszerben végzett munkájukat.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy a rendszer már régóta több problémával küzd. „A magyar vasút sok sebből vérzik” – fogalmazott, majd hozzátette, hogy nem helyes az a vád, miszerint ezek a problémák az elmúlt három évben keletkeztek volna, és hogy ő lenne azok okozója.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a vasutasokat és autóbuszosokat érő támadások igazságtalanok, hiszen az 53 ezer dolgozó egy évtizedek óta alulfejlesztett, nehéz körülmények között működő rendszert tart fenn nap mint nap.
Így fogalmaz: "Ellenem lehet uszítani, benne van a munkaköri leírásomban hogy elviseljem. De az nincsen rendben, hogy aki engem akar ütni, az állandóan a vasutasokat és autóbuszosokat találja el. Azt az 53 ezer embert bántja, akik egy évtizedek óta alulfejlesztett rendszert működtetnek, akik szarból építenek várat nap mint nap."
„A MÁV-csoport munkavállalóit tisztelni és becsülni kell, akárcsak a tanárokat, tűzoltókat, rendőröket és egészségügyi dolgozókat” – tette hozzá.
Lázár kiemelte, hogy kiáll a vasút dolgozói mellett, nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is igyekszik kifejezni az elismerést. Ennek részeként említette a legutóbbi megállapodást, amelyet a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanácsán kötött a szakszervezetek vezetőivel.
Ennek értelmében június 30-ig minden munkavállaló nettó 50 ezer forintot kap SZÉP-kártyára utalva, míg decemberben, az évi 350 ezer forintos lojalitási juttatáson felül, további nettó 50 ezer forintos kifizetés vár rájuk.
Egyre durvább támadások érik a vasutasokat, a szakszervezet jogi és rendőri védelmet kér
- olvassa el korábbi cikkünk!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?