Leáll az egészségügy? - több tízezren sztrájkolnak
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatEgyesült Államok-szerte 75 ezer egészségügyi dolgozó lépett sztrájkba szerdán jelentős béremelést követelve. A szakszervezet kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem sikerül elérni a megállapodást, akkor kiterjesztik a sztrájkot.
A több tízezer dolgozó mindegyike egy nagy egészségügyi biztosító és szolgáltató, a Kaiser Permanente alkalmazottja, de orvosok nem csatlakoztak hozzájuk. A munkabeszüntetés összesen öt állam intézményeiben zajlik, Kaliforniától, Coloradon át a fővárosig, Washingtonig, és összesen 13 millió pácienst érinthet.
A dolgozókat tömörítő szakszervezet 25 dolláros minimális órabért követel, valamint négy évre garantált - évente 6-7 százalék közötti - béremelést. A szakszervezet azzal érvel, hogy az intézmények kevés alkalmazottal működnek, ami fokozott terhelést jelent tagjai számára, és a kisebb bérköltség miatt, nagyobb profitot hoz a szolgáltatónak.
A Kaiser Permanente közölte, a sztrájkban érintett kórházak nyitva tartanak, ugyanakkor az előjegyzett és nem-sürgős kezelések késedelmet szenvedhetnek. A munkáltató azt is hozzátette, hogy átmeneti dolgozókkal egészíti ki állományát. A szakszervezet kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem sikerül elérni a megállapodást, akkor kiterjesztik a sztrájkot.
Az Egyesült Államok több iparágában zajlik most is, illetve zajlott a közelmúltban sztrájk. A bérkövetelések mögötti érveket erősíti a rég nem látott inflációs gazdasági környezet. Továbbra is dolgozók tízezrei szüneteltetik a munkát három nagy, detroiti központú amerikai autógyártó üzemeiben. A Ford, a General Motors és a Stellantis több mint 18 ezer dolgozója nem dolgozik több üzemben és elosztóközpontban.
A dolgozókat tömörítő szakszervezet, a United Auto Workers négy év alatt 36 százalékos béremelést követel. A termelés leállása miatt a gyártók több száz, nem szakszervezeti tagot voltak kénytelenek szabadságra küldeni.
A General Motors szerdán nyilvánosságra hozta, hogy a szeptember közepén kezdett sztrájk eddig már mintegy 200 millió dollár veszteséget okozott a számára.
MTI
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc