Ledolgozható a költségtérítéses képzés tandíja
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLedolgozhatják a félévenkénti 140-200 ezer forintos tandíjat azok a diákok, akiket 2011. szeptember elsejétől elsősként felvesznek a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának költségtérítéses képzéseire - adja hírül a Népszabadság.
Az intézmény főtitkára, Tóth Gábor az MTI-nek elmondta, a diákoknak öt hónap alatt négy hetet kell dolgozniuk, és csak akkor vehetnek részt ebben az - országban egyedülálló - rendszerben, ha már a február 15-ig tartó jelentkezésig nyilatkoznak munkavállalási hajlandóságukról - tette hozzá.
A főiskola száz és kétszáz közötti résztvevőre számít, akiknek a választott szakjuk profiljába illő munkát kell biztosítani. Az intézményben felkészülnek arra, hogy a munka mellett dolgozó hallgatók nem lesznek képesek bejárni az összes órára, őket egyéni tanrenddel, elektronikus tananyaggal és videokonferenciás konzultációval segítik.
Népszabadság

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?