kapubanner for mobile

Leendő építészek mérték össze tudásukat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Építőipari TISZK iskoláinak tanulói négy kategóriában - szakiskolai tanuló, szakközépiskolai tanuló, művészeti képzésben tanulók, technikus tanuló - kétfordulós szakmai versenyen mérethették meg magukat, amely a résztvevőknek akár a továbbtanulás során, akár munkába álláskor hasznos tapasztalat lehet.

Az első fordulóban hat olyan színes témát adtak meg a verseny kiírói, amelyek közül szabadon választhattak a diákok. Anyagot gyűjthettek, és feldolgozhatták valamely Magyarországon található, építészeti szempontból különleges épület (vár, kastély, skanzenben található épület, kortárs építészeti alkotás) történetét, vagy írhattak a magyar építészeti kultúra fejlődéséről. A legérdekesebb munkákat azonban a "Saját szakmám szerepe, helye, fontossága az építőiparban" témában várták, hiszen a verseny fő célja a tanulók motivációjának növelése az építész szakma iránt.

A pályamunkák kiértékelésénél fontos szempont volt, a választott téma, az egyedi és színvonalas szakmai és esztétikai megoldás, de az önálló és újszerű megoldások is előnyt jelentettek. A továbbjutott tanulók felkészítését a szakmai tanárok végezték.

A döntő az Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola színháztermében került megrendezésre, ahol a 61 jelentkezőből 28 versenyben maradt tanuló, játékos, de szakmai felkészültséget igénylő versenyfeladatok megoldása során gyűjthette pontjait. A 17 szakközépiskolás, 4 szakiskolás és 7 technikus versenyző eredményei projektoron folyamatosan kivetésre kerültek. A megszerzett pontok összegzése után a zsűri tagjai - Farkasházi Tamás, a Schulek Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Műszaki SZKI igazgatóhelyettese, Woynarovich Pálma, a Pogány Frigyes Kéttannyelvű Építőipari Szakközépiskola és Gimnázium tanára és Tóth József az Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskola tanára - azonnal értékelhették a versenyt. Az verseny abszolút győztese Sztaszkiv Milán szakiskolai tanuló lett. A technikusok közül Nagy Karolina, a szakközepesek kategóriájában Balog Ádám lett a győztes.

A résztvevők összesen 1 280 000 forint díjazásban részesültek. Oklevélen és tárgyi jutalmon túl a döntős tanulók mindannyian egyszeri, 40 000 forintos ösztöndíjat kaptak. A helyezés szerinti differenciálást az iskolák külön 5, 10, 15 ezer forintos ajándékutalványok kiosztásával oldották meg, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet pedig külön jutalmazta a kommunikációs feladatban kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat, 5-5 ezer forintos ajándékutalvánnyal.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek