kapubanner for mobile

Leépítés az ajkai timföldgyárban

Csoportos létszámleépítést jelentett be pénteken a felszámolás alatt álló Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. felszámolóbiztosa az üzemi tanácsnak.

Az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnöke, Pad Ferenc tájékoztatása szerint 200-300 dolgozót bocsáthatnak el a gyárból, mivel július végével megszűnt a bauxitfeldolgozás Ajkán. A végleges létszámról folytatódnak a tárgyalások, az üzemi tanácsnak a munka törvénykönyve szerint 10 napja van álláspontja kialakítására, amit meg is tesznek - mondta.

Az elbocsátások jelentős részére ütemezetten, az év végéig sor kerül, de a folyamat 2014 májusig is elhúzódhat. A technológiában alkalmazott berendezések leürítéséhez és karbantartásához még szükség van a munkavállalók egy részére, a felszámolóbiztossal folyamatos az egyeztetés.

A Mal Zrt.-nél a vörösiszap-katasztrófa után még több mint ezren dolgoztak, ez a létszám a mostani leépítéssel megfeleződik. Az idén februárban 197 dolgozót, többségükben bányászt küldtek el a halimbai bánya bezárását követően.

A szakszervezeti vezető szerint a leépítés más beszállítóknál kétszer ennyi, azaz 400-600 dolgozót érinthet a térségben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek