Legjobb női munkahely pályázat 2013

A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség a Nemzetközi Nőnap 2014 tiszteletére 2014 március 8-án pályázatot írt ki a „Legjobb Női Munkahely 2013" díj elnyerésére.

A Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség (MNKSZ), amely 2009-től az ENSZ-ben tanácsadói státusszal ("UN-Ecosoc -Consultative NGO Status") rendelkezik, célul tűzte ki, hogy kiemelt magyar munkaadók közvetlen bevonásával, a foglalkoztatás bővítésében és az esélyegyenlőség megteremtésében tenni tudó szervezetek (ENSZ, EU, kormányzat, gazdasági és tudományos szféra, civilek, média) részvételével olyan eszmecsere-fórumot hoz létre, amely segíti a női foglalkoztatás bővítését, az esélyegyenlőség fokozottabb érvényesülését. Ezzel szeretnénk hozzájárulni a munkaerőpiac bővüléséhez, hatékonyabbá válásához, a gazdasági versenyképesség erősödéséhez. Célunk, hogy Projektjeinket EU-s és ENSZ szinten is bemutassuk, mint magyar "jó példákat".


A Legjobb Női Munkahely Pályázat célja



A 2013-as évre hetedik alkalommal kiírt "Legjobb Női Munkahely 2013 Pályázat" projekt célja, hogy rámutasson a nők foglalkoztatásának esélyegyenlőségi szempontján túl a nők alkalmazásának gazdasági szükségszerűségére és jó példákat mutasson be, amelyeket más munkáltatók is átvehetnek. A példaként szereplő munkahelyeken a munkavállalóik érdekeit is figyelembe véve segítik a munka és a családi élet összeegyeztetését.


Női munkavállalói adatbázis



A Legjobb Női Munkahely Pályázat alapján 2007 óta végzünk felméréseket munkaadók és női munkavállalók körében. Speciálisan női munkavállalással és nők munkahelyi közérzetével kapcsolatos adatbázisunk reprezentatív mintaként kb. 15 ezer munkavállaló véleményét tükrözi.

A Legjobb Női Munkahely pályázat keretében különös hangsúlyt fektetünk az alábbiakra:
1) A győztes vállalatok bemutatása jó példaként magyar és nemzetközi fórumokon.
2) Kiemelt női munkavállalói csoportok érdekében:
  • Pályakezdő nők munkaerő piaci integrációja
  • Gyermeknevelésből visszatérő nők beillesztése és megtartása
  • 50 év feletti nők életút programjának támogatása
  • Fogyatékkal élő nők foglalkoztatási esélyeinek javítása
  • Vidéki nők számára helyi munkalehetőségek
  • Nők foglalkoztatása az ICT szektorban.


    A részvétel feltételei



    A Legjobb Női Munkahely Díj elnyerésére a Magyarországon működő szervezetek 2 kategóriában pályázhatnak:
  • 20-250 fő munkavállalót foglalkoztató, valamint
  • a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató munkáltatók


    Értékelési szempontok:


    A "Legjobb Női Munkahely" Díj odaítélése az alábbi keretszempontok alapján történik:
  • a munka és a magánélet-család összeegyeztethetősége
  •  tisztességes munkafeltételek;
  •  a karrierlehetőség, előremenetel biztosítása;
  •  az egészség és a jó közérzet megőrzésének lehetősége,
  •  a készségek fejlesztésének lehetősége;
  •  a személyes és telefonos interjúkon szerzett információk.


    A Bíráló bizottság elnöke:


    Modláné Görgényi Ildikó szakképzési és felnőttképzési szakértő, volt főigazgató-helyettes, Nemzeti Munkaügyi Hivatal, Szak-és Felnőttképzési Igazgatóság

    Tagok:


    Hajós Katalin alapító-elnökség tag, Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség Farkasné Dr. Molnár Valéria, tanácsadó, Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottsága Réh Ágnes, projekt-koordinátor, spring Messe Management GmbH, Personal Hungary Kiállítás Sebestyén Zsuzsa esélyegyenlőségi szakértő


    Ütemterv




    2014. március 8.:

    A pályázat meghirdetése


    2014. október 30-ig folyamatosan:

    a pályázatok benyújtása


    2014. november 10-ig

    a beérkezett pályázatok statisztikai kiértékelése, személyes interjúk, összefoglalók készítése a Bíráló Bizottság részére, döntés. A nyertesek kiértesítése, együttműködési megállapodások megkötése.


    2014. november 13.: A "Legjobb Női Munkahely - 2013" Díjak ünnepélyes átadása a Personal Hungary Szakkiállításon, Budapesten a Syma Csarnokban a "Női Fórum" keretében 2014. november 13-án 16:45 órakor




    Díjak




    3 fődíjat ad át:

    a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség a meghirdetett két kategóriában a legeredményesebb pályázók részére. Az MNKSZ fenntartja a jogot, hogy nem oszt ki díjat, és hogy megosztott díjakról valamint különdíjak átadásáról döntsön.


    A "Legjobb Női Munkahely - 2012" Pályázat eredménye



    Mivel a "Legjobb Női Munkahely 2012" pályázat keretében a 20-250 fő munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriájában nem érkezett be elegendő jó színvonalú pályázat, amely díjat érdemelt volna, ezért a Bíráló bizottság 2013. október 4-i ülésén határozott, hogy az MNKSZ nem ad át díjat ebben a kategóriában.


    A 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriájában:



    I.Díj
    NI Hungary Kft.

    A díjat Anderné Rádai Katalin beszerzési vezető vette át.

    II.Díj
    MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.

    A díjat Biró Eszter, Erőforrás-gazdálkodási és kommunikációs igazgató vette át.

    III.Díj
    Coloplast Hungary Kft.

    A díjat Gurbánné Nagy Beáta HR vezető vette át.


    Az MNKSZ különdíjat adott át:



    Legjobb Női Munkahely 2012 Különdíj
    Enviroduna Beruházás Előkészítő Kft.

    A díjat Wertán Zsolt Zoltán ügyvezető igazgató vette át.

    Korábbi "Legjobb Női Munkahely" pályázatok eredményei
    2007-2011


    A Legjobb Női Munkahely 2007 pályázat díjazottjai:
    Három fődíj nyertesei: a dm Kft. (I. díj), a Paksi Atomerőmű Zrt. (II. díj), a GE Hungary Zrt. Healthcare Division (III. díj). A Szociális és Munkaügyi Minisztérium különdíjat adományozott a WEST Hungary Consulting Kft. részére, amely egyedül indult a középvállalati kategóriában.

    A Legjobb Női Munkahely 2008 pályázat díjazottjai:
    I. Kategória: 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok
    Megosztott első helyezés: SAP Hungary Kft. és Citi Szolgáltató Központ
    Második helyezés: ELMÜ NyRt.
    Harmadik helyezés: GE Hungary Zrt. Energy Divízió
    II. Kategória: 30-250 fő munkavállalót foglalkoztató vállalatok
    Első helyezés: evopro Kft
    Második helyezés: ZALAVÍZ ZRt.
    Harmadik helyezés: THERMAL HOTEL AQUINCUM Zrt. Ramada Plaza
    Különdíjak:
    IC Companys Hungary Kft. (Szociális és Munkaügyi Minisztérium)
    ALCOA-Köfém Kft. (Figyelő)
    Kanizsa Trend Kft. (Világgazdaság)


    A Legjobb Női Munkahely 2009 pályázat díjazottjai:


    I. Kategória: 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok
    I. Microsoft Magyarország Kft.
    II. Fővárosi Gázművek Zrt.
    III. MAVIR Zrt.
    II. Kategória: 30-250 fő munkavállalót foglalkoztató vállalatok
    I. S Modell Kereskedelmi Zrt.
    a MARKS & SPENCER kizárólagos magyarországi franchise partnere
    II. Quintiles Magyarország Kft.
    III. Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt.
    Különdíjak:
    Szociális és Munkaügyi Minisztérium különdíja: Móra-Vitál Kft.
    Figyelő különdíja: Hotel Panda Kft.
    Világgazdaság különdíja: M.E. Trial Masters Egészségügyi Szolgáltató Kft.


    A Legjobb Női Munkahely 2010 pályázat díjazottjai:


    I. Kategória: 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok
    I. Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.
    II. Északdunántúli Vízmű Zrt. (Tatabánya)
    III. Unilever Magyarország Kft.
    II. Kategória: 20-250 fő munkavállalót foglalkoztató vállalatok
    I. Factory Creative Studio Kft. (Szeged)
    II. Cisco Systems Magyarország Kft.
    III. KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt.
    Különdíjak:
    Az MNKSZ különdíját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesületnek, a Világgazdaság különdíját a budapesti Optima Forma Kft-nek ítélte oda.


    A Legjobb Női Munkahely 2011 pályázat díjazottjai:


    Mivel a "Legjobb Női Munkahely 2011" pályázat keretében a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriájában nem érkezett be elegendő jó színvonalú pályázat, amely díjat érdemelt volna, ezért a Bíráló bizottság 2012. november 5-i ülésén határozott, hogy az MNKSZ nem ad át díjat ebben a kategóriában.
    A 20-250 fő munkavállalót foglalkoztató vállalatok kategóriájában:
    I. Monor és Vidéke Takarékszövetkezet (Jogutódja a Pátria Takarékszövetkezet)
    II.Industrial Technique Hungary Kft. (Az Atlas Copco Cégcsoport tagja)
    III.BI-KA Logisztika Kft.
    Az MNKSZ különdíjakat adott át:
    Legjobb Női Munkahely 2011 Különdíj
    Diageo Üzletviteli Szolgáltatások Kft.
    Legjobb Női Munkahely 2011 Különdíj
    Szépkorúak Idősek Otthona
    A Világgazdaság különdíjat adott át:
    Monor és Vidéke Takarékszövetkezet (Jogutódja a Pátria Takarékszövetkezet)

    További információ: Ferenczi Andrea, elnök (telefon: +36 30 9827093)
    www.legjobbnoimunkahely.hu
    www.bestworkplaceforwomen.com


    Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

    • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    A mentorprogram, mint a sikeres beilleszkedés kulcsa

    Gyakorlati tapasztalatok és valós megoldások a Pannonjobtól. Teljes cikk

    Meglepő álláshirdetések, valódi történetek – a CIB Bank válasza a munkaerőpiaci kihívásokra

    A megváltozott munkaerőpiaci trendek mindkét felet kihívás elé állítják: a munkaadók egyik legnehezebb feladata a kollégák megtartása hosszú... Teljes cikk

    Rákkeltő fémeket találtak a Magyarországon jogszerűtlenül forgalmazott ízesített vape-ekben

    Egy friss tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a bizonytalan eredetű ízesített e-cigaretták rákkeltő és toxikus fémeket tartalmazhatnak, amelyek... Teljes cikk