kapubanner for mobile

Lehet pályázni a nemzetvédelmi egyetem rektori pozíciójára

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektori székére írt ki pályázatot a Honvédelmi Minisztérium, miután az egyetem korábbi vezetőjét, Szabó Jánost felmentették tisztségéből - ajta hírül az Origo alapján az Edupress.

A nyomozók szerint az egykori rektor a DHL nemzetközi szállítási cégnek felajánlotta: megóvja őket egy rendőrségi eljárástól, ha az általa megnevezett biztonsági céggel kötnek szerződést.

Annak ellenére, hogy a nyomozást még nem zárták le, az előzetes letartóztatásba helyezett Szabó Jánost felmentették az egyetem rektori posztjáról. A megüresedett pozíció betöltésére a honvédelmi tárca írt ki pályázatot határozott, július 1-től 2013. június 30-ig tartó időszakra. A pályázati felhívás február 25-én jelent meg a Honvédelmi Közlönyben, de a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán, illetve a Honvédelmi Minisztérium honlapján is olvasható. A pozíció kihirdetését követően 30 nap áll rendelkezésre a pályázat benyújtására.

A rektori feladat ellátására szóló megbízás részletes feltételei közt szerepel az egyetemi vagy katonai akadémiai végzettség, egy középfokú nyelvvizsga, legalább ötéves vezetői tapasztalat és a teljes munkaidejű egyetemi tanári kinevezés. A pályázatok értékelésénél előnyként veszik majd figyelembe például, ha a rektori székre pályázó többéves nemzetközi vagy hazai oktatási és kutatási tapasztalattal rendelkezik, illetve MTA doktora tudományos fokozattal bír.

Origo/Edupress
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek