kapubanner for mobile

Lejjebb vinné a szakképzés korhatárát az MSZOE

Szülői szervezetek kezdeményezik, hogy az iskolai rendszerű szakképzésbe a jövőben már 14 évesen bekapcsolódhassanak a diákok a jelenlegi 16 éves korhatár helyett; a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) a kérdésben levéllel fordul Szűcs Erika munkaügyi miniszterhez és Arató Gergely oktatási államtitkárhoz.

Az MSZOE honlapján közzétett dokumentum szerint meg kell szüntetni a szakképzésbe való bekapcsolódás életkori korlátozását, hogy az általános iskolát sikeresen befejező tanuló 14 éves korától megkezdhesse bármelyik államilag támogatott szakképesítés elsajátítását a 9. évfolyamon, s hogy a tankötelezettsége végéig szakmai vizsgát tehessen.

A szülői szervezetek szerint a szakiskolát négy évfolyamos szakképző középiskolává kell minősíteni, ahol a 9. osztálytól párhuzamosan folyik a szakmai elméleti, gyakorlati és a szakképesítéshez szükséges közismereti oktatás. A Keszei Sándor sajtószóvivő által jegyzett írásban felidézik, hogy 1998. szeptember 1-jétől a szakképzésben részt vevő iskolákban folyó oktatást szét kellett választani általános műveltséget megalapozó szakaszra és a szakképesítésre felkészítő pedagógiai szakaszra. A szakképzésbe való bekapcsolódás idejét 14. életévről 16. évre emelték, hogy a szakiskolai tanulókat a 9-10. évfolyamokon felkészítsék az alapműveltségi vizsgára.

A szülői szervezetek szerint a középiskolai szinten továbbtanulni képtelen fiatalokat szakiskolákba zsúfolta az oktatáspolitika, ahol tömeges lett a buktatás, és gyakorlattá vált a nehezebben kezelhető tanulók eltávolítása. Az oktatásirányítás nem vette figyelembe, hogy az általános iskolába járó tanulók egy részének elege van a tanulási kudarcokból, és a nyolcadik évfolyam befejezése után szakmát akarnak tanulni. Keszei Sándor közlése szerint ha nem kapnak kedvező választ kérésükre, országos népi kezdeményezést indítanak ez ügyben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek