Leleplezett adócsalók: elbúcsúzhatnak a bérüktől
Évről évre hatékonyabbá válik az APEH az adótartozások behajtásában. Az APEH szerint minden ötödik újonnan alapított cég gyanús lehet. A hatóság adatai árulkodóak: 41,8 ezer magánszemély jövedelmét tiltotta le, ez több mint háromszorosa a 2007-es mennyiségnek - áll a Világgazdaságban.
Évről évre hatékonyabbá válik az APEH az adótartozások behajtásában. Az év első hét hónapjában a hatóság 327,6 ezer inkasszót bocsátott ki. Azoknál a magánszemélyeknél, akiknek tartozásuk van, de bejelentett munkahellyel rendelkeznek, az adóhivatal széles körben veti be a jövedelemletiltást is - mondta a Világgazdaságnak Várszeghi György, a felszámolási és végrehajtási főosztály vezetője. 41,8 ezer magánszemély jövedelmét tiltották le, ez több mint háromszorosa a 2007-es mennyiségnek.
Emelkedett a behajtások során az adóhivatalhoz befolyó összeg is. A tavalyi első félévi 137 milliárd forint helyett az idén 156 milliárdnál járnak. Az eljárások összértéke minden adó- és járuléknem esetében nőtt, különösen a magán-nyugdíjpénztári és illetékbehajtások lódultak meg.
Az APEH megállapította: az ellenőrzött vállalkozások ötödénél nincsenek meg a tevékenység végzéséhez szükséges tárgyi vagy személyi feltételek, ezek működése fokozott figyelmet igényel. A vizsgált adózók több mint tíz százaléka mulasztási bírságot kapott, értesült a Világgazdaság.
Az egyik legsúlyosabb mulasztásra egy munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégnél bukkantak a revizorok. A vállalkozás teljesen szabálytalanul alkalmazott 15 főt, és az ellenőrzésig képződött bevételeket és költségeket egyáltalán nem könyvelte el.
Jóval alacsonyabb a hibás járulékbevallások aránya az idén, mint korábban. A 2,726 millió 0808-as számú, az APEH-hez augusztus 7-ig befutott bevallás közül csak 19 ezerben találtak kifogásolnivalót a revizorok.
Világgazdaság

Kevesebb a hibás bevallás
Jóval alacsonyabb a hibás járulékbevallások aránya az idén, mint korábban. A 2,726 millió 0808-as számú, az APEH-hez augusztus 7-ig befutott bevallás közül csak 19 ezerben találtak kifogásolnivalót a revizorok.
Világgazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?