kapubanner for mobile

Lemondott a BÉT elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szalay-Berzeviczy Attila június 16-val lemondott a Budapesti Értéktőzsde elnöki tisztségéről és igazgatósági tagságáról is - ezt maga az érintett közölte.

Szalay-Berzeviczy Attila döntését azzal indokolta, hogy a BÉT megváltozott tulajdonosi szerkezete új helyzetet teremt az intézmény életében. (A Bécsi Ér­téktőzsde múlt héten csütörtökön közleményben jelentette be, hogy a már meglévő 12,5 százalékos részesedéséhez további 25,2 százaléknyi tulajdonrészt vásárol a BÉT-ben az UniCredit Bank Hungary Zrt.-től.)

Mindez olyan vezetőt igényel, aki képes maradéktalanul megfelelni az átalakult osztrák többségi tulajdonosi kör elvárásainak.

Szalay-Berzeviczy Attilát - aki az UniCredit Bank Hungary
ügyvezető igazgatója - 2004 júniusában választották meg először a tőzsde elnökévé, majd 2005 áprilisában és az idén márciusban is újjáválasztotta a BÉT igazgatósága.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek