kapubanner for mobile

Lendüljön újra munkába a Morgan Stanley-vel!

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Budapesten is elindítja Return to Work - Lendüljön Újra Munkába programját a Morgan Stanley. A program célja, hogy segítséget nyújtson azok számára, akik legalább két év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz - tájékoztatta a cég portálunkat.

Közleményükben kiemelik, a kezdeményezést a vállalat először 2013-ban New Yorkban indította el, majd Londonban, Mumbaiban és Hong Kongban is sikerrel vezették be.

A 12 hetes - fizetéssel járó - program ideje alatt a résztvevők a Morgan Stanley budapesti irodájának különböző divízióiban dolgozva egészíthetik ki, fejleszthetik tovább szakmai tudásukat, mélyíthetik el a tapasztalataikat, miközben rendszeresen találkozhatnak felsővezetőkkel, valamint mentorok segítik őket a visszailleszkedésben.

A program olyan tevékenységeket, támogatási struktúrát tartalmaz, mely segíti a résztvevők munkába való visszatérését, miközben módot biztosít a vállalaton belüli kapcsolatépítésre, a rendelkezésükre álló lehetőségek megismerésére.

"A világszerte elért sikereket követően örömmel indítjuk el a Return to Work – Lendüljön Újra Munkába programot Budapesten. A karrier megszakításának számos oka lehet, és a Morgan Stanley tisztában van azzal, hogy egy hosszabb kihagyás után nem könnyű visszatérni a munkába. Programunk elsődleges célja éppen ezért az, hogy alapot biztosítson, kezet nyújtson azoknak a megfelelő képzettséggel és ambíciókkal rendelkező embereknek, akik vissza szeretnének térni a munka világába" - mondta Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley magyarországi irodájának vezetője.

A program április 21-én, Budapesten megrendezésre kerülő Nyílt Napjára az érdeklődők a Morgan Stanley honlapján jelentkezhetnek: http://www.morganstanley.com/returntowork

A Morgan Stanley egy vezető globális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat, mely a befektetési banki, értékpapír-kereskedelmi, befektetés- és vagyonkezelési területeken nyújt széles körű szolgáltatásokat. A cég több mint negyvenhárom országban rendelkezik irodákkal, munkatársai világszerte segítik az ügyfeleket, köztük vállalatokat, kormányokat, intézményeket és magánszemélyeket. További információért látogasson el weboldalunkra: www.morganstanley.com


# # #
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek