kapubanner for mobile

Létrejött a bérmegállapodás a HungaroControlnál

Öt évre szóló megállapodást írtak alá.

images

A HungaroControl Zrt. menedzsmentje sikeresen lezárta a tárgyalásokat a légiforgalmi irányítók és a műszakos munkavállalók érdekeit képviselő szervezetekkel, valamint konzultációkat folytatott az operatív támogató és támogató területeken dolgozók érdekvédelmi szervezeteivel - írja a vállalat közleménye.  Mint írják, a megkötött bérmegállapodások, illetve a vezérigazgatói nyilatkozattétel mind tartalmukban, mind céljaikban összhangban állnak a Nemzetgazdasági Minisztérium, mint közvetett tulajdonosi joggyakorló által támasztott elvárásokkal.

„Az elkövetkező öt évre vonatkozó megállapodások lehetőséget adnak arra, hogy a HungaroControl működése továbbra is gördülékeny legyen, miközben munkavállalóink számára egy hosszú távon is fenntartható, versenyképes és motiváló javadalmazási rendszert biztosítunk” – mondta Turi Ferenc, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója.

A HungaroControl Zrt. több mint 700 főt foglalkoztat.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek