Létszámfejlesztés a Pártfogó Felügyelői Szolgálatnál
Csütörtökön a Pártfogás napja rendezvényen Avarkeszi Dezső, az IRM államtitkára az mondta: a tervek szerint kiszélesedik a közvetítői eljárás lehetősége, megújulnak a fiatalkorúakra vonatkozó szabályok, bevezetik a 18-21 éves korosztály tekintetében a fiatal felnőtt kategóriát. A törvénymódosítást az Országgyűlésnek kell elfogadnia.
Gönczöl Katalin, az IRM büntetőpolitikai szakállamtitkára az előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a büntetés-végrehajtás intézményrendszere nem azonos a börtönnel, mert a büntetések végrehajtásáról a pártfogó felügyeleti szolgálat is gondoskodik. Évről évre 20-25 ezer pártfogolt ellenőrzéséért és reintegrációjáért felelős a rendszer. Ezzel egyidejűleg 13 ezer, közérdekű munkára ítélt büntetésének végrehajtását kell megoldania, vagyis minden harmadik-negyedik, jogerősen elítélt büntetésének hatékonysága a hivatásos pártfogón is múlik. A pártfogói vélemények és javaslatok - évente 13-15 ezer - jelentősen befolyásolják a vádlottak és elítéltek sorsának alakulását. Mint mondta, hozzávetőleg minden második-harmadik gyanúsított, vádlott, elítélt találkozik a hivatásos pártfogói tevékenységgel. Ezt a feladatot 400 hivatásos pártfogó látja el.
Kevés a forrás a pártfogó felügyelőknél
A szakállamtitkár elismeréssel szólt a pártfogó felügyelői tevékenységéről, de megjegyezte: tapasztalata szerint a szolgálat 2007-ben "megtorpant", 2004-hez képest csökkent a pártfogó felügyelet alatt álló felnőttkorúak és fiatalkorúak száma. Mint mondta, a szolgálat a folyamatosan növekvő hatáskörhöz soha nem kapta meg a szükséges létszámot és forrást, felélte, feléli a tartalékait a rendszer. Hozzátette: át kell világítani a szervezet tevékenységét, és ki kell alakítani a hatékonyságot mérő mutatókat, hogy a fejlesztés lehetőségeit meg lehessen határozni. A készülő módosítással kapcsolatban azt mondta, az abban megfogalmazott új feladatokra a pártfogó felügyelői szolgálatnak is fel kell készülnie. Ehhez hozzá kell rendelni a forrást, valamint jelentős létszámfejlesztést is szükségesnek lát. Becslése szerint 2009-ben 40 fős, 2010-2011-ben 100-120 fős létszámfejlesztés lenne szükséges a szolgálatnál.
Az IRM irányítása alatt 2003. július 1-je óta működik a Pártfogó Felügyelői Szolgálat, amely végrehajtja a közérdekű munka büntetést, a pártfogó felügyeletet, a büntetőügyekben alkalmazható közvetítői eljárást (mediációt), végzi az utógondozást, büntetőeljárás során környezettanulmányt, illetve pártfogó felügyelői véleményt készít.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Túl kevés a hatósági munkaügyi ellenőrzés? 2 éve
- Le a túlórával! - bírságot kaphat a főnök, ha munkaidőn túl hívja a dolgozót 2 éve
- Nem loptak, csak szoftverhiba volt - kártérítést kapnak a jogtalanul elítélt alkalmazottak 2 éve
- Állás: stabil munkahely, fejlődési és karrierlehetőség, és nettó 400 ezres fizetés várja a börtönben 2 éve
- Kibervédelem: súlyos büntetés jár a magyar cégeknek, ha nem készülnek fel 2 éve
- Tényleges életfogytiglanra ítélték a munkatársát megölő férfit 2 éve
- Kényszermunka miatt ítélt el két gyermekotthonban élő fiatalkorút a törvényszék 3 éve
- Toborzásba kezdett a büntetés-végrehajtás, ennyi pénzt lehet keresni a börtönben 3 éve
- Lesz olyan Bv-s dolgozó, akinek csökken a fizetése januártól 3 éve
- Nincs elég börtönőr Belgiumban 3 éve
- Pénzügyi felügyeleti továbbképzést szervez az MNB és a Metropolitan Egyetem 4 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?