Létszámot bővít az Elzett
Lövői székhelyén alakíthatja ki legnagyobb logisztikai központját a vasalatrendszer gyártással foglalkozó Roto Frank AG. A jelenleg 500 dolgozót foglalkoztató magyar leány, a Roto-Elzett Certa Kft. a raktárbázis létrehozása után létszámbővítésre is készül - írja a Napi Gazdaság.
Pintér János, az elsősorban nyílászáró-vasalatok gyártásával foglalkozó társaság vezérigazgatója szerint jelentősebb veszteségek nélkül vészelték át az elmúlt egy évet, jóllehet a gazdasági és pénzügyi válság leginkább az építőipart érintette. A munkahét 36 órára rövidítésére nem sokáig volt szükség, a folyamatosan növekvő megrendelések miatt nyár elejétől már szombatonként is dolgoznak.
Mindezt elsősorban az teszi lehetővé, hogy az anyavállalat 2007-ben úgy döntött, újabb gyártási programot telepít Magyarországra. Ezzel párhuzamosan egy több mint 17 millió eurós beruházást is megvalósítottak, amelynek révén a lövői gyár a cégcsoport legnagyobb kapacitású és egyik legkorszerűbb üzeme lett.
Kisalföld/Napi Gazdaság
Mindezt elsősorban az teszi lehetővé, hogy az anyavállalat 2007-ben úgy döntött, újabb gyártási programot telepít Magyarországra. Ezzel párhuzamosan egy több mint 17 millió eurós beruházást is megvalósítottak, amelynek révén a lövői gyár a cégcsoport legnagyobb kapacitású és egyik legkorszerűbb üzeme lett.
Kisalföld/Napi Gazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?