Levelet kaptak a képviselők a rendvédelmi dolgozóktól
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) szerint példa nélküli az Európai Unióban az, ami most Magyarországon történik, hogy csaknem 600 ezer, korkedvezményes nyugdíjban részesülő embert akarnak visszakényszeríteni a munka világába. Az erről szóló levelet a szakszervezet szerdán az összes parlamenti képviselőhöz eljuttatta.
A BRDSZ azt írta, a képviselők felelősséggel tartoznak azon családok biztonságáért, jövőbeni kilátásaiért, amelyek megélhetési forrását - a hatályos szabályok alapján jogosan járó szolgálati nyugdíjat - egyik napról a másikra meg kívánják vonni. A szakszervezet vállalja e családok képviseletét, hazai és nemzetközi szinten egyaránt.
"A kérdés csak az, hogy a hazai jogrendszer most kibír-e 30 ezer egyéni jogvitát első- és másodfokon, illetve az, hogy a nemzetközi és európai bíróság hogyan értékeli majd az alapvető jogok korlátozására irányuló jogalkotás ezen módját, és ez hogyan fogja befolyásolni Magyarország és az Önök megítélését" - áll a levélben.
A BRDSZ szerint a már megállapított és folyósított nyugdíjak részbeni vagy akár teljes elvonása - amit a javasolt alkotmánymódosítás lehetővé tenne - családok tömegeit tenné tönkre. Kiemelték, hogy az emberek korábban az akkori rendelkezések ismeretében, azokkal kalkulálva tervezték meg az életüket, megélhetésüket.
"Nem vitás, hogy a tervezett módosítás ellentétes az Alkotmánybíróság által rögzített, a jogállamiság és az európai demokratikus államok által megkívánt követelményekkel" - tette hozzá a szakszervezet. Álláspontjuk szerint a módosításnak semmiféle alkotmányosan elfogadható indoka nincs. Úgy vélik, hogy a javaslatnak - a közelmúlt történéseire is tekintettel - egyetlen célja az alkotmánybírósági kontroll megakadályozása.
A levél kitér arra is, hogy a javaslat az előreláthatóság hiánya miatt nyilvánvalóan nem felel meg a törvényesség strasbourgi értelemben vett követelményének, így az tömeges egyezménysértést eredményezhet. A BRDSZ kiemelte, hogy az emberi jogi bíróságon hasonló témában már született precedens értékű ítélet. Ennek alapján leszögezte: a tulajdontól való megfosztás konkrét módjának ésszerűen indokolhatónak kell lennie az arányosság tekintetében, és az államnak igazolnia kell az intézkedés mértékének indokoltságát a társadalombiztosítási alap szempontjából.
Feltették a kérdést: fel tudja-e vállalni a magyar állam, hogy több tízezer per kerül a strasbourgi bíróság elé, annak ellenére, hogy ennek következményeire a szakszervezet felhívta a figyelmet. Azt is megkérdezték a képviselőktől, "a választópolgároktól kaptak-e arra felhatalmazást, hogy a jogbiztonság és törvényesség kereteit meghaladóan emberek százezreinek életét lehetetlenítsék el, tegyék tönkre".
Schiffer: Az LMP soha nem beszélt visszamenőleges megszüntetésről
Az LMP soha nem állította, hogy visszamenőlegesen hozzányúlna a korai nyugdíjba vonulás lehetőségéhez, választási kampányában az szerepelt, hogy a jövőben csökkenteni kell a bizonyos ágazatokhoz, foglalkozásokhoz kötődő nyugdíjba vonulás lehetőségét - hangsúlyozta az LMP frakcióvezetője Rétvári Bence államtitkár kijelentéseire reagálva.
A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárának "vagy szövegértési problémái vannak, vagy szándékosan állít valótlanságokat".
Schiffer András kijelentette, hogy ők most is ugyanazt mondják, amit a választási kampányban is és "fel nem merült" bennük, hogy a nyugdíjukat élvező emberek ellátását megszüntessék. "Ilyen szerintem a Rákosi-rendszerben volt" - jelentette ki a kormány tervezett intézkedéseire utalva a képviselő.
Rétvári Bence szerdán az MTI-nek mondta azt, hogy egy év alatt 180 fokot fordult az MSZP, az LMP és a Jobbik véleménye is a korai nyugdíjba vonulás kapcsán. A kereszténydemokrata politikus felidézte, hogy az MSZP választási programja a 10. oldalon azt tartalmazta 2010-ben: "Százezrek menekültek nyugdíjba, sokan azóta is a feketepiac, az alkalmi munkák és a munkanélküliség körforgásában élnek. A magyar gazdaság legnehezebb feladata az ő visszavezetésük a munka világába. Külön programot akarunk az 50-es és afölötti korosztály foglalkoztatására, újragondoljuk az idősebb kori munkavégzés lehetőségeit."
A politikus közlése szerint az LMP egy éve azt írta a választási programjának 101. oldalán: "A bizonyos ágazatokhoz, foglalkozásokhoz kötődő, automatikusan járó korai nyugdíjba vonulás lehetőségét csökkenteni kell". A Jobbik választási programjának 34. oldala fogalmazott talán a legegyértelműbben: "az alaptalan vagy indokolatlan korengedményes és rokkantsági ellátásokat felülvizsgáljuk" - emlékeztetett.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk
A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 6 napja
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 1 hete
- Túl az önéletrajzon: Így írj ütős motivációs levelet pályakezdőként 1 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 2 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 3 hete
- Motivációs levél minta, letölthető: gépkezelő, operátor 3 hete
- Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után 3 hete
- Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása 4 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 1 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?