Liga: a minimálbérnek el kell érnie a létnimumot
November elején kezdődnek a bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) - közölte Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Gaskó István kiemelte: a VKF keddi első ülésén már elindult a munkáltatói és a munkavállalói oldal informális egyeztetése. Az elsődleges tárgyalások azt mutatják, hogy a munkáltatói oldal is nyitott az infláció mértékével egyező minimálbér-emelésre - közölte.
Gaskó István szerint ez már önmagában pozitívnak nevezhető.
A kormány a jövő hét folyamán adja át a bértárgyalásokhoz szükséges adatokat - tette hozzá az elnök.
Úgy vélte, a következő években fel kell oldani azt az ellentmondást, hogy a minimálbér nettó értéke és a létminimum között 20 százalékos eltérés van a minimálbér rovására.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Liga konkrét indítványt készít majd, amiben 3 éves tervet vázol fel a minimálbér nettó értéke és a létminimum közti különbség felszámolására. Gaskó István beszámolt arról, hogy a VKF keddi ülésén a munkáltatói és a munkavállalói oldal abban is megegyezett, hogy ki kell venni a Munka törvénykönyvéből a 205-207-es paragrafusokat, amelyek azt rögzítik, hogy a többségi állami tulajdonban lévő vállalatoknál az Mt. szabályaitól nem lehet eltérni.
Kéry Ádám, a Liga jogi szakértője kifejtette: e paragrafusok értelmében a törvényben érintett állami vállalatoknál a munkáltató, a munkavállaló és a szakszervezetek között nem alakulhat ki alku semmilyen területen.
Gaskó István hangsúlyozta: a Munka törvénykönyvének a kormány által kezdeményezett módosításait a Liga csak abban az esetben tudja tárgyalóalapnak tekinteni, ha a kormány nyitott törvény 205-207-es szakaszainak eltávolítására.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon