kapubanner for mobile

Liga: itthon kellene tartani az orvosokat, de nem így

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Liga Szakszervezetek szerint a fiatal orvosokat nem erőszakkal, hanem az érdekeltségi viszonyok átalakításával, a kecsegtető életpályamodell kidolgozásával lehet csak itthon tartani.

A LIGA Szakszervezetek a közfinanszírozott közszolgáltatások aggasztó magyarországi helyzete iránt érzett aggodalmát több ízben is kifejezte, felszólítva a döntéshozókat az egészségügy, az oktatás, a közösségi közlekedés égető problémáinak mielőbbi rendezésére.

Tekintettel arra a tényre, hogy a LIGA Szakszervezetek tagjai között tudja Magyarország két legnagyobb egészségügyi szakszervezetét - az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét és a Magyar Orvosok Szövetségét -, valamint felelősen kívánja képviselni tagjai egészségügyi ellátáshoz való jogait, fokozott figyelemmel követte azt a konfliktust, mely a kormányzat valamint a pályakezdő orvosok között alakult ki.

Az érdekvédők úgy látják, a konfliktus oda vezethet, hogy a végzős orvostanhallgatók nem helyezkednek el magyarországi egészségügyi intézményekben, szándékaik szerint külföldön fogják kamatoztatni tudásukat.

A Liga által vitatott kormányrendelet szerint a Magyarországi viszonylatban is megalázóan alacsony bérezés mellett, négy évig kötelesek helyhez kötötten dolgozni, megfosztva a minden munkavállalót megillető szabad munkahelyválasztás lehetőségétől.

A szakszervezetek azt tartják kívánatosnak, hogy az adófizetők pénzén tudást és diplomát szerző fiatal szakemberek Magyarországon maradjanak, itt legyenek képesek boldogulni. Ezt azonban nem erőszakkal, hanem az érdekeltségi viszonyok átalakításával, a fiatal diplomásokat kecsegtető életpályamodell kidolgozásával lehet csak elérni.

A Liga mindezek miatt felszólítja a kormányzatot a fenti konfliktus tárgyalásos rendezésére, a fiatal orvosok által leginkább sérelmezett intézkedések felülvizsgálatára, a konfliktus mindenki számára elfogadható rendezésére, áll a LIGA Szakszervezetek sajtóközleményében.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek