kapubanner for mobile

LMP: a rokkantnyugdíjasként töltött évek is számítsanak

Hatpontos javaslatcsomagot nyújtott be szerdán a parlamentnek Szél Bernadett a rokkant emberek életkörülményeinek javítása érdekében.

A független képviselő budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy indítványa sem tudja teljesen semmissé tenni a rokkantakat ért "jogfosztásokat", de reményei szerint legalább könnyítene az életükön. Hozzátette, abban reménykedik, hogy a kormánypártok támogatják az elképzelést, mert azt direkt úgy állította össze, hogy a jelenlegi költségvetés alapján is végre lehessen hajtani.

Az LMP politikusa - aki szerint a rokkantak jogfosztása 2011 nyarán kezdődött - elmondta, szeretné elérni, hogy a rokkantnyugdíjasként töltött évek számítsanak bele a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati időbe.

Azt is kezdeményezi, hogy a megváltozott munkaképességűeknek ne a jelenlegi három, hanem már két évnyi jogosultság alapján is járjon ellátás. Hozzátette, javasolja, hogy azok is részesüljenek alanyi jogú közgyógyellátásban, akik egy komplex minősítési eljárás során kikerültek a megváltozott munkaképességű ellátottak köréből, de orvos igazolja, hogy további kezelésekre van szükségük. A politikus a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező megváltozott munkaképességű emberek körében megemelné a keresetkorlátot.

A változtatások során a rokkantsági ellátásban részesülők is álláskeresői státuszba kerülnének, hogy ezzel javuljanak az esélyeik - sorolta tovább a csomag pontjait Szél Bernadett, aki azt is indítványozza, hogy a rehabilitációs ellátottaknak csak az egészségi állapotuknak megfelelő közmunkát lehessen adni.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek