kapubanner for mobile

Magyar díjazott a világ legjobb McDonald's étteremvezetői közt

Varga Csaba, a Pécs Plaza és a Pécs Árkád McDonald's éttermek vezetője nyerte el idén a gyorsétterem-lánc legjobb étteremvezetőinek járó nemzetközi Ray Kroc Díjat. A vállalat alapítójáról elnevezett elismerést kétévente ítélik oda, és a cég 36 ezer étteremvezetőjének legkiválóbb 1%-a kaphatja csak meg - írják sajtóközleményükben.

Ők azok a kollégák, akik a kimagasló üzleti teljesítményük mellett vezetőként is példát mutatnak, és kiemelkedő emberi gyakorlatokat megvalósítva irányítják csapatukat. A McDonald's étteremvezetők által elnyerhető legrangosabb díjat idén áprilisban ötödik alkalommal, az Orlandóban rendezett Worldwide Convention alkalmával, Steve Easterbrook elnök-vezérigazgató adta át a díjazottaknak.

A legjobbak között is a legjobbnak lenni - ezt jelenti a Ray Kroc díj, amelyre 36 ezren pályázhatnak, és amelyet csak az étteremvezetők legjobb 1%-a nyerhet el. A Ray Kroc díjra szóló pályázatokat az országok vezetősége terjeszti fel a nemzetközi szakmai zsűrinek, akik több, mint 100 országot magában foglaló mezőnyből választják ki a győzteseket. Ebben az illusztris társaságban kapott helyet idén a pécsi éttermeket vezető Varga Csaba.

Csaba 2003-ben diákként csatlakozott a McDonald's csapatához. A diákévek után karrierje étteremvezető-helyettesként, majd étteremvezetőként folytatódott Balatonlellén. 2013 végén a Pécs belvárosi és Pécs Plaza éttermek, majd 2015-től a Pécs Plaza és Pécs Árkád éttermek vezetője lett. Az elmúlt években csapatával folyamatosan kiváló eredményeket ért el, irányítása alatt számos hazai elismerést kapott a két pécsi egység.

„Nagy megtiszteltetés számomra ez a díj, amely az egyik legkomolyabb elismerés a hálózatunkban” - mondta Varga Csaba. „Évek óta tudatosan dolgozom ezért az elismerésért, de tudom, hogy ez nem csak személyes érdem, hanem nagyon komoly csapat teljesítmény is. Hálás vagyok éttermi vezetőimnek és a többi kollégámnak, akik nélkül ezeket az eredményeket nem tudtam volna elérni. Legfontosabb feladatomnak mindig azt tartottam, hogy olyan családias csapatot kovácsoljak, akik nem csak a vendégekért, de az étteremért és egymásért is dolgoznak. Vezetőként fontosnak tartom az őszinteséget, a nyitottságot, és hogy tudjak támaszkodni a munkatársaimra. Így tudunk elérni olyan eredményeket, amelyek érdemessé tettek erre az elismerésre.”

  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek