kapubanner for mobile

Magyar Telekom: új stratégiai igazgatóval

Pataki Róbert 2006. szeptember 4-étől tölti be a Magyar Telekom Központi Stratégiai Szervezetének igazgatói pozícióját.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett közgazdász 1996-ban pénzügyi elemzőként Rotterdamban a Nutricia Netherlands B. V.-nél dolgozott. Közben bővitette nemzetközi pénzügyi ismereteit a Rotterdami Erasmus Egyetemen folytatott tanulmányaival.

1996 és 2001 között az Accenture Strategic Services-nél távközléssel és az e-kereskedelemmel foglalkozott.

2001 és 2004 között az A. T. Kearney Európai Távközlési Team-nél volt menedzser.

2004 és 2006 között az üzleti tanácsadással foglalkozó Zen Media stratégiai tanácsadója volt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek