Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. A következőkben Arnhoffer Andrást, a cég elnök-vezérigazgatóját mutatjuk be.
1986-ban érettségiztem a Győri Mayer Lajos Szakközépiskolában. Utána sorkatonaság, majd Budapesti Műszaki Egyetem. 1993-ban diplomáztam okleveles építőmérnökként, vizes szakon. Azonnal a Zalavíz Zrt. jogelődjénél helyezkedtem el, műszaki ügyintézőként. 1994-től üzemvezető, 1996-tól műszaki osztályvezető lettem. Közben megszereztem a BME-n a vízellátás - csatornázás szakmérnöki oklevelet is. 2000-től a cég műszaki igazgatója voltam 2012 szeptemberéig. Ekkor kiléptem, saját céget alapítottam, mely a vizes szakmához kapcsolódott, elsősorban kutatás-fejlesztési területen, egyetemekkel együttműködve. Tulajdonosi kérésre 2016-ban visszatértem a céghez, első számú vezetőnek.
14 éves korom óta a „vizes” szakmával vagyok kapcsolatban, megjártam minden szervezeti szintet. Ami még fontos véleményem szerint, hogy dolgoztam a magánszférában is, és sikeresen.
Mi vezette Önt és az Ön által képviselt céget a Felelős Foglalkoztatás útjára?
Amikor visszatértem, tudtam mit vállalok: a szakma feszített gazdasági körülmények között végzi a munkát, tekintettel a rezsicsökkentésre és az extra adókra. Arra viszont nem számítottam, hogy távozásom óta nem volt számottevő keresetnövekedés, a munkavégzés körülményeit biztosító eszközfejlesztés, és arra sem, hogy a munkaerőpiacon ilyen erős verseny indul el. Ha nincsen motivált szakember gárda, akkor nincsen működő szervezet, és akkor nincs mit vezetni sem. Azonnal nekiláttunk felmérni a dolgozói igényeket, majd ennek értékelése alapján kidolgoztuk az összes lehetséges lépést, ami a motiváláshoz szükséges, és a feszített gazdálkodás mellett megoldható. Béremelés, munkarend változtatás, munkakörülményeket meghatározó fejlesztések, béren kívüli juttatások, stb.
Milyen a felelős vezető/ HR vezető? Mi az Ön legfőbb hitvallása?
A felelős vezető először is olyan, mint a jó szülő: nem várja el a beosztottjaitól, hogy „csak úgy” az ő fejével gondolkodjanak, mindig érthetőnek kell lenni. Aztán megalapozottan és gyorsan dönt, ha hibázik, elismeri, ezzel példát mutat. Fontos még, hogy feladatot delegál, számon kér, és igazságos. Ehhez nem elég egy „menedzser”. Elengedhetetlen, hogy adott területen szakember is legyen. Mert tudnia kell, mit követelhet. És a szükséges mértékig empatikus.
Hitvallásom? Nem vagyok a legokosabb, adott területeken nálam csak okosabbak a beosztottaim, meg kell, hogy bízzunk egymásban, és együtt kell működni. Az én dolgom a célok világos és érthető megfogalmazása. Mindenkinek elégedettnek kell lennie a szervezetben, mindenkinek meg kell találni a hozzá illő feladatot. Aki a „flow csatornán” belül van, az elégedett és motiválható, tehát hasznos a szervezetnek, továbbá hozzájárul a fejlődéshez is.
A Felelős Foglalkoztatói cím elnyerését követően melyek az Ön szakmai célkitűzései a foglalkoztatás területén?
Elsődleges a jelenlegi szakember gárda megtartása, aztán jöhet középtávon a szükséges szakember utánpótlás és kinevelés. Ehhez stabilan kell működtetni a gazdasági társaságot, versenyben kell maradni a munkaerőpiaccal, folyamatosan új ötletekre és megoldásokra van szükség. És ez nem más, mint a FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk
„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- Hogyan lehetne visszahozni a korkedvezményes nyugdíjakat? 1 hónapja
- Mikor számítanak szolgálati időnek a felsőfokú tanulmányok a nyugdíj esetében? 2 hónapja
- Gyereknevelés és nyugdíj: sok nő rosszul számolja a beszámítható éveket 2 hónapja
- Új vezérigazgatót nevezett ki a CETIN International, N.V. 2 hónapja
- Élő végrendelet – ezért nem szabad halogatni ezt a döntést 2 hónapja
- Tényleg nem számít a ’88 előtti kereset a nyugdíjban? – van két fontos kivétel 2 hónapja
- Sokan nem tudják: így jár pénz nyugdíj előtt is 3 hónapja
- Csak minden tizedik vállalat nyer az AI-val – mégsem mindegy, ki hol tart 3 hónapja
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 3 hónapja
- Nyugdíj 2026: mi marad és mi változik? 4 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?