Magyarokkal szolgáltat HR-t az IBM
Globális HR folyamatainak támogatására a Bristol-Myers Squibb gyógyszeripari konszern az IBM-mel 10 évre szóló, 324 millió dollár értékű szerződést kötött abból a célból, hogy munkatársainak egységes, bármikor és bárhonnan elérhető HR szolgáltatásokat nyújtson - közölte az IBM.
A szerződés értelmében az IBM kompenzációs, juttatási, toborzási, továbbképzési, bérszámfejtési folyamatokat segít, HR telefonos ügyfélszolgálatot működtet, valamint ezekhez kapcsolódóan informatikai szolgáltatásokat is biztosít a Bristol-Myers Squibbnek. Az IBM a gyógyszeripari cég globális munkaerő-állományának adatait egységes portálon összesíti, amelyet az arra jogosult dolgozók, menedzserek és HR munkatársak a világ minden részéről elérhetnek.
A Bristol-Myers Squibb globális HR támogatását az IBM három helyszínről, Budapestről, a több mint ezer főt - nyelveket jól ismerő közgazdászokat, bölcsészeket - alkalmazó IBM ISSC szolgáltatóközpontból, az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről, Manilából biztosítja számos országba: az Egyesült Államokba, Puerto Rico-ba, az Egyesült Királyságba Írországba, Franciaországba, Németországba, Olaszországba, Spanyolországba és Belgiumba, valamint kis mértékben további 40 olyan országba Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, Európában és Amerikában, ahol a cégnek leányvállalatai vannak.
Az IBM szerint a korszerű és hatékony HR funkció informatikai megoldások segítségével egységes képpel rendelkezik a kollégákról, gyors és pontos adatszolgáltatásra képes a kompetenciákról, szakértelemről és egyéb adatokról, így pontosan képes tervezni a tehetségmenedzsmentet, a munkatársak és a feladatok összehangolását, a karrierutat, s megfelelően tud válaszolni a dolgozók kérdéseire pozícióváltás, gyermekvállalás, kiküldetés, illetve más, a munka során előforduló változó élethelyzetek esetén.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?