kapubanner for mobile

Május 31-ig még lehet az adóból a sportot támogatni

2019-ben 8700 cég nyilatkozott a társasági adóbevallásában látványcsapatsport támogatásról.

Több mint 300 ezer cégtől várja hétfőig a társasági adóbevallást az adóhivatal, május 31-ig lehet még dönteni a sporttámogatásról is. Nagy könnyebbség, hogy az összeg a 2021. július 1-től kezdődő sportévben is felhasználható - tájékoztatta az MTI-t Tállai András. A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára felidézte, hogy 2011. július 1-jétől támogathatják a cégek a látvány-csapatsportágakat társasági adókedvezményen keresztül. A támogatás elsődleges célja az, hogy minél többen sportoljanak, hiszen ez az egészségmegőrzés egyik legfontosabb és egyben leghatékonyabb eszköze. A statisztikai adatok egyértelműen igazolják, hogy az adókedvezmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket - húzta alá Tállai András.

2011 óta több mint négyszeresére nőtt az igazolt kézilabdások száma, míg 2011. január 1-én 24 ezer igazolt játékos volt, addig 2021-ben már több mint 104 ezer; 2010-hez képest, tíz év alatt 220 százalékkal nőtt a focisták száma is, így 2020-ban már 281 ezer igazolt labdarúgó volt - mondta. Tállai András ismertette, hogy 2019-ben 8700 cég nyilatkozott a társasági adóbevallásában látványcsapatsport támogatásról. Emlékeztetett, hogy május 31-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz a társasági adóbevallást, de mivel a koronavírus-válságban nem lehet szigorú szankciókat társítani a határidő elmulasztásához, ezért a járvány miatt nincs mulasztási bírság, ha június 30-ig beérkezik az igazolási kérelemmel együtt a bevallás és a fizetendő adó is. Látványcsapatsport-támogatás esetén azonban fontos a május 31-ei határidő betartása. Az adóhivatal ugyanis akkor teljesíti a kedvezményezett szervezet részére az átutalást, ha a cég a bevallást határidőben nyújtja be, és az adót az esedékességig megfizeti. Főszabály szerint az adót is eddig az időpontig kell megfizetni - nyomatékosította az államtitkár. Ha befizetés az eredeti esedékességig nem történik meg, akkor külön kérelem alapján az adóhivatal mégis átutalhatja a kedvezményezettnek az összeget, feltéve, hogy a befizetést a cég az esedékességet követő 15 napon belül pótolja - tette hozzá. A társaságiadó-bevallásban tehető sportcélú felajánlás lényeges feltétele a kedvezményezett célhoz kapcsolódóan kiállított igazolás. Az pedig nagy könnyebbséget jelent a támogatott szervezeteknek, hogy a következő, 2021/2022-es, július 1-jén kezdődő támogatási időszakra kiállított igazolás alapján is felajánlható az adó - hangsúlyozta Tállai András.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek