Már csak néhány napig lehet jelentkezni a kezdő vállalkozásokat segítő programra
Az első három helyezett 20 000, 15 000 és 10 000 euró pénzjutalomban részesül.
Az EIT Health egészségügyi innovációs hálózat kezdő vállalkozásokat segítő programjára július 21-ig lehet jelentkezni - közölte a szervezet az MTI-vel. Az Attract to Invest nevű program célja hogy segítsen befektetést találni a kezdő vállalkozások számára, és ehhez 25 000 euró vissza nem térítendő támogatást nyújt, melyről a résztvevők maguk dönthetnek, hogy milyen arányban használják fel - hangsúlyozták a közleményben. Mint írták, a finanszírozás komoly kihívást jelent a korai szakaszban lévő startupok számára, a kezdő cégeknek sokszor nincs meg a kulturális hátterük ahhoz, hogy hatékonyan tudjanak együttműködni az intézményi befektetőkkel.
Sok startup alapító baráti-családi környezetből érkezik, ahol rugalmas viszonyokhoz szoktak, miközben az induló cégek számára fontos a megfelelő befektető kiválasztása, az átgondolt stratégia. Az EIT Health Attract olyan induló vállalkozások támogatására összpontosít, amelyek már piacra léptek és értékesítettek is termékeikből vagy szolgáltatásukból és felkeltették a potenciális befektetők érdeklődését. A képzés két fő oktatási modulból áll: az első a már említett problémákkal foglalkozik, a második modul pedig az igazgatótanácsi ülések szimulálásával készíti fel az induló vállalkozásokat arra, hogy milyen lehet a befektetővel a partneri kapcsolat a valóságban - írták.
A programot idén szervezik meg másodszor, a támogatás újabb elemekkel bővült: november elején egy verseny keretében a résztvevő csapatoknak lehetőségük van további finanszírozásért pályázni. Az első három helyezett 20 000, 15 000 és 10 000 euró pénzjutalomban részesül. A programra a www.eithealth.eu honlapon keresztül lehet jelentkezni. A program induló kiadásában a több mint 70 jelentkező közül 15 startupot választottak ki, most ez a szám húszra nő. A legtöbb jelentkező Olaszországból érkezett. Magyarországról 6 pályázatot regisztráltak, közülük egyet választott ki a szervezet a programban való részvételre. A projekt első részére eddig 300 000 eurót költöttek el.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
- BeneFit PRIZE 2026 5 napja
- MGYOSZ: az új kormány alatt megfelelő hangsúlyt kaphat a versenyt előtérbe helyező piacpárti szemlélet 1 hete
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 2 hete
- Cégvezetők Csúcstalálkozója 2026. Lesz végre piacgazdaság? 3 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hónapja
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hónapja
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 1 hónapja
- A digitális zsákutca felé sodródnak a magyar KKV-k? 1 hónapja
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 1 hónapja
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 1 hónapja
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?