kapubanner for mobile

Már látszanak a gondok az iskolák államosítása körül

Az MSZP szerint két hét elteltével már látszik, hogy milyen gondokat okozott az iskolák államosítása.

Kormos Kata szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: az év eleje óta eltelt időszak megmutatta, hogy az új rendszer működésképtelen, és csak a pedagógusok elkötelezettsége miatt nem omlott össze.

Az MSZP szóvivője szerint az iskolák fenntartásának és működtetésének szétválasztásával a kormányzat éket vert a pedagógusok és a közoktatási intézmények többi dolgozója közé, és nem tisztázott az sem, hogy kinek mi a feladata, hatásköre az iskolák állami átvétele után.

Megismételte, hogy az MSZP a kezdetektől fogva ellenezte az iskolaállamosítást. Kitért arra is, hogy az ellenzéki egyeztetések jövő héten oktatáspolitikai kérdések megtárgyalásával folytatódnak majd.

Torzsa Sándor, a Societas alelnöke az eddig megismert problémákról beszélt, példaként hozva, hogy egy iskolából arról számoltak be az Indexnek, hogy megoldatlan a takarítás azóta, hogy az állam átvette az intézményt, több igazgató pedig arról panaszkodott, hogy a korábbinál nehezebbé vált a hétköznapi eszközök - például a fénymásolópapír - beszerzése
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek