Máris átalakíthatják az ingyenes készpénzfelvételt
A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa szerint meg kell vizsgálni a további pénzügyi rezsicsökkentés lehetőségét.
Németh Szilárd a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, a frakcióülésen azt javasolta, vizsgálják meg, hogy meg tudják-e emelni a 150 ezer forintos havi ingyenes készpénzfelvételi határt, illetve hogy havonta ne kétszer, hanem négyszer lehessen ingyenesen pénzt felvenni.
Hozzátette: kötelezni kellene a bankokat arra, hogy minden egyes automatából legalább százezer forintot fel lehessen venni, mert "ma van olyan automata, amely nem ad százezer forintot az embernek".
Németh Szilárd további javaslatait ismertetve közölte, indítványozta, hogy a Magyar Nemzeti Bankot kérjék fel, hogy ezt a területet a lehető legkomolyabban vizsgálja. Ha úgy találják, hogy a bankok visszaélnek erejükkel a fogyasztókkal szemben, akkor kemény büntetéseket kell kilátásba helyezni - hangsúlyozta.
Kezdeményezését azzal indokolta, hogy a pénzügyi rezsicsökkentést a bankok nem fogadták nagy örömmel, a számlatulajdonosok több mint fele azonban nyilatkozott arról, hogy szeretne élni a havi kétszeri, összesen 150 ezer forintos ingyenes készpénzfelvétellel.
Mint mondta, meg van döbbenve azon, amit a bankok a hét elején bejelentettek, "és ráadásul az OTP kezdeményezésére". Ha úgy tetszik, egy kartellt hoztak létre azért, hogy a százötvenezer forint felett kivett pénzeket dupla büntetéssel sújtsák – fogalmazott.
Közölte, ezt teljesen elképesztő támadásnak tartja az emberek ellen; a bankok ezzel mintha be akartak volna szállni a politikai küzdelembe is, jelezve ezzel, hogy ezen a területen tulajdonképpen azt csinálnak, amit akarnak.
Kitért arra, hogy lakásszövetkezetek és társasházak is megkeresték, mert a banki költségeik a duplájára, vagy két és félszeresére emelkedtek. Mint mondta, lesz mit vizsgálnia a nemzeti banknak.
A Magyar Hírlap keddi cikke szerint több akciós készpénzfelvételi lehetőség is megszűnik az OTP Banknál, és további hét pénzügyi szolgáltató – a Budapest Bank, a DRB Bank, az Evobank, a Kinizsi Bank, a Magnet Bank, az MKB Bank és a Sopron Bank – is bejelentette már, hogy emelkednek náluk a számlavezetéssel kapcsolatos költségek.
A magánszemélyeknek jelenleg 0,6 százalék jutalékot kell fizetniük az OTP készpénzkiadó automatáinál, több lakossági számlacsomagnál az első egy-négy pénzfelvétel díjtalan.
Februártól – a jogszabályi előírásoknak megfelelően – nyilatkozattétel esetén minden lakossági számláról az első két készpénzfelvétel – legfeljebb százötvenezer forint erejéig – díjmentes lesz. Ha viszont az ügyfél túllépi ezt a keretet, 0,6 százalék helyett már 61 forint + 1,21 százalék jutalékot kell majd fizetnie.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?