kapubanner for mobile

Marketinges csúcspont az új márka bevezetése

A diákok előszeretettel választják felsőfokú tanulmányaik során a marketing szakirányt. Tavaly a hatodik legnépszerűbb szak volt a kereskedelem és marketing szakirány - a felvi.hu elemzése szerint. Sok fiatal azonban meglepődik, mikor megtudja, mibe is vágott bele. Többségüknek ugyanis csak sejtésük van arról, mit csinál egy marketinges, miből áll egy napja, milyen feladatokat kell ellátnia.

Kovács Katalin a Szegedi Tudományegyetemen végzett marketing szakirányon, jelenleg a British American Tobacco premium brand managere, vagyis ő az, aki a cég prémium márkáit menedzseli. Szakmai gyakorlatát a British American Tobacco-nál töltötte, a diplomázást követően pedig részt vett a cég két éves vezetőképző programján. A program befejezése után egy évig brand executive-ként dolgozott, ezt követően nevezték ki jelenlegi pozíciómba.

Elemzés, kutatás, ötletelés
"Munkám jelentős része abból áll, hogy a hozzám tartozó négy prémium márka teljesítményét elemzem, piackutatásokat vizsgálok, és mindezek alapján rövidebb-hosszabb távú terveket készítek arra, hogyan növeljük márkáink teljesítményét. Más típusú feladatot jelent a márkakampányok megtervezése és koordinálása. Ide tartozik a költségvetés tervezése és nyomonkövetése; a csapatom és az ügynökségek munkájának a koordinálása; a kereskedői, a fogyasztói és a belső kommunikációs anyagok fejlesztése" - avatott be a marketingesek mindennapi feladataiba Kovács Katalin.

"A marketingesek egyik legizgalmasabb feladata egy új márka bevezetése. Ki kell találnunk, milyen csatornákon - televízió, rádió, esetleg internet - keresztül közvetíthetjük leghatékonyabban a márkaüzenetet a célcsoport felé. A siker érdekében fogyasztói kutatásokat, részletes terveket készítünk, végül a többi osztállyal és az ügynökségekkel szorosan együttműködve megvalósítjuk a projecteket" - tette hozzá.

Hogyan juthatunk el a fogyasztókhoz?
"A marketingesek alapvetően arra a kérdésre keresik a választ: milyen üzenetekkel és csatornákon lehet a legeredményesebben eljutni a fogyasztókhoz" - mondta el Antal Csaba a Coca - Cola Beverages Magyarország Kft. Kereskedelmi Marketing Igazgatója.

"A napom nagy részében ennek megfelelően én is piaci információkat elemzek, és értékelek. Emellett közreműködök az éves marketingstratégia megvalósításában, valamint olyan társosztályok képviselőivel tartom a kapcsolatot mint például az értékesítés, logisztika és pénzügy" - tájékoztatott.

Mint a fentiekből is kiderül, a marketingesek felelősség óriási. Ha nem jól döntenek, akár több millió forinttal is megkárosíthatja a céget.

Milyen a jó marketinges?
"A munka sikeres elvégzéséhez stratégiai gondolkodás szükséges, tisztában kell lennünk a makrogazdasági és fogyasztói trendekkel, a piac várható mozgásaival, és fel kell készülnünk a versenytársak lehetséges lépéseire is. Emellett nélkülözhetetlen a kreativitás is" - sorolta Kovács Katalin.

Kevés állás, sok jelentkezőA frissdiplomások elhelyezkedési esélyeivel nem túl jók - állítják egyetértésben a HR-szakemberek. "Évente több százan kerülnek ki a főiskolákról/egyetemekről. A cégeknél viszont nincs ennyi üres álláshely. Egy kisebb vállalat általában egy marketingest alkalmaz, és a multiknak sincs kapacitásuk évente felvenni 10-15 új embert" - mondta el Szöllősi Ágnes, a HR Development Személyzeti Tanácsadó Iroda ügyvezetője.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek