Másfél ezer munkahelyet teremt hazánkban a Tyres Apollo
Üzemet létesít Magyarországon az Apollo Tyres indiai gumiabroncsgyár - jelentette be Gyurcsány Ferenc kormányfő szerdán az indiai fővárosban indiai cégvezetőkkel folytatott tárgyalásai után.
Közvetlenül az új üzem létesítéséről szóló megállapodás előtt állunk - mondta a miniszterelnök az Indiai Iparszövetség (CII) szervezte üzleti konferencián elhangzott felszólalásában az indiai cég magyarországi befektetéséről.
Az 1975-ben alapított Apollo Tyres napi tízezer gumiabroncsot állít elő üzemeiben. Többek között Afrikában is vannak érdekeltségei. Éves bevétele meghaladja az egymilliárd dollárt.
A szlovákokkal voltunk versenyben a beruházásért, és annak ellenére is megszereztük, hogy négy millió euróval kisebb ajánlatot tettünk - tájékoztatott a kormányfő Onkar Sz. Kanvarral, az Apollo Tyres elnökével tartott sajtóértekezletén. Ennek oka - tette hozzá -, hogy van szektorális hatása annak, hogy korábbi döntésekkel nagy gumiipari vállalatokat csalogattunk Magyarországra.
A beruházás a gyöngyösi ipari parkban valósul meg két lépcsőben összesen 300 millió euró értékben, és összesen 1500 munkahelyet teremt. Az alapkőletétel a tervek szerint április 13-án lesz, onnan számított 18-20 hónapon belül indulhat meg a termelés; évente 7 millió gumiabroncs gyártását tervezik.
Összehasonlításképpen a Hankook kapacitása évi 10 millió. Az európai piacra személyautókra és terepjárókra gyártanak majd gumiabroncsokat, és főleg magyarokat alkalmaznak. Az egy foglalkoztatottra jutó támogatás, amelyet ennek az indiai cégnek nyújtanak, egyharmaddal kisebb a Hankooknak nyújtott támogatásnál - hangzott el a tájékoztatón.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?