Másfél milliárd forint kormánytámogatással 300 munkahely jön létre Debrecenben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kínai érdekeltségű Halms Hungary Kft. első ütemben 43 millió euró befektetéssel elektromos autókhoz alkatrészeket gyártó üzemet létesít Debrecenben, a 300 új munkahelyet létrehozó beruházáshoz a magyar kormány mintegy 1,5 milliárd forint támogatást ad.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón elmondta: nyolc évvel ezelőtt alakították ki a több mint 700 hektáros déli ipari övezetet, amely hamarosan megtelik.
Európa egyik új gazdasági centruma jön létre Debrecenben, amelynek fókuszában az elektromobilitással és az energiatárolással kapcsolatos befektetések állnak - fűzte hozzá.
Bíznak az elektromos járműgyártás jövőjében, és az európai ügyfelekkel való szorosabb kapcsolattartás érdekében döntöttek a debreceni befektetés mellett, ahol digitalizált, automatizált gyártósorokat működtetnek majd. A déli ipari parkban több mint 30 ezer négyzetméteren ipar 4.0-ás technológiával kezdi meg működését 2022 végén az új üzem - mondta Matthew Shen, a Halms Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A beruházás részleteiről ebben a cikkünkben is írtunk.
A gyárat a kínai érdekeltségű cég a Xanga cégcsoporttól bérli, amely üzletpolitikája húsz éve ugyanaz: kulcsrakész gyártó-, szolgáltató infrastruktúrát fejleszt - ismertette Herdon István vezérigazgató.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?