Másfél milliárdra pályázhatnak a roma nőket foglalkoztató szociális intézmények
Összesen 1,4 milliárd forintra pályázhatnak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézmények mintegy hétszáz roma ember - elsősorban roma nő - egy évig tartó támogatott foglalkoztatására. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésének fő célja, hogy javuljon a társadalmi előítélettel és munkaerő-piaci diszkriminációval küzdő munkanélküli roma nők foglalkoztatása.
A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia, valamint a kormány és Országos Roma Önkormányzat között létrejött keretmegállapodás céljaival összhangban kiírt, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló most megjelent pályázat amellett, hogy több roma nő foglalkoztatását teszi lehetővé, várhatóan 350 szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmény szolgáltatási kapacitását növeli, így a mélyszegénységben élők számára is könnyebben és nagyobb mértékben válnak elérhetővé ezek a szolgáltatások is. A leginkább rászoruló, képzetlen, tartós munkanélküli, szegregált körülmények között élő romák ugyanis gyakran nem jutnak hozzá a szociális és gyermekjóléti alap- és szakellátásokhoz, illetve nem is rendelkeznek azokról kellő információval, nem tudják, hogy hol kaphatnak segítséget. A roma nők foglalkoztatási programba történő bevonása megteremti a kapcsolatot és erősíti a bizalmat a roma közösségek és a szociális intézmények között, ezzel is elősegítve az együttélést és a társadalmi elfogadást.
A 2012. június 28-án megjelent TÁMOP 5.3.1.-B-2 "Roma emberek képzésbe ágyazott foglalkoztatása a szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben" című pályázat keretében szociális és gyermekjóléti alap-, valamint szociális és gyermekvédelmi szakellátást végző intézmények, illetve fenntartói pályázhatnak roma emberek, elsősorban roma nők 12 hónap időtartamú bértámogatására. A támogatás elnyerésének feltétele a három hónapos kötelező továbbfoglalkoztatás vállalása.
A rendelkezésre álló keretösszeg 1,4 milliárd forint, melyre a pályázók minimum 2, maximum 20 millió forint összeggel pályázhatnak, és az összeget --– a projekt nagyságától függően - a pályázatban megjelölt támogatható tevékenységek elvégzésére használhatják fel. A felhívás pályázati ablaka 2012. november 2-ával nyílik meg és forráskimerülésig lesz elérhető.
A foglalkoztatást képzés előzi meg; a TÁMOP 5.3.1.-B-1 kiemelt projektbe bevont roma nők piacképes, hosszútávon hasznosítható tudáshoz jutnak a szociális és gyermekvédelmi területen. A roma emberek számára OKJ-s végzettség megszerzésére nyílik lehetőség: általános ápoló, kisgyermekgondozó, - nevelő, szociális ápoló és gondozó, segédgondozó, idősgondozó, szociális segítő, házi gondozó, segítő, gyermek- és ifjúsági felügyelő képesítést kaphatnak.
A TÁMOP 5.3.1-B-2 pályázat által felkínált lehetőséggel élni kívánó intézmények a kiemelt projekt keretében képzést nyújtó Türr István Képző és Kutató Intézet felé jelzik, hogy milyen képzettséggel bíró személy foglalkoztatását kívánják vállalni. Így biztosítható, hogy a kiemelt projekt keretében bevont roma nők olyan, a munkaerő-piaci igényekhez igazodó képzettséget szereznek, mellyel minél nagyobb arányú foglalkoztatásuk biztosítható az intézményekben. A végzettség megszerzését követően kerülhet sor a támogatott foglalkoztatásra.
A pályázó intézmények így támogatott foglalkoztatással növelhetik kapacitásaikat, érhetnek el olyan közösségeket, amelyek eddig nem vették igénybe az intézmények szolgáltatásait, vagy nem is ismerték azokat.
A pályázati kiírás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján olvasható.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?