kapubanner for mobile

MÁV: minden ötödik dolgozó megbukik a vizsgán

Minden ötödik vizsgázó megbukik a MÁV-csoport időszakos beszámolóra kötelezett 25 ezer dolgozója közül. A vasúttársaság szerint a vonatok biztosan nem állnak meg, a sikertelen vizsga miatt eredeti munkakörükben nem foglalkoztatható munkatársak átmeneti hiányát minden esetben kezelik - írta a Népszabadság.

images

A fejlesztési tárca rendeletében előírt, három évig érvényes alapvizsgákat a MÁV-nál 74 munkakörben 13 ezer, a MÁV Start Zrt.-nél 63 területen 12 ezer dolgozónak kell letennie. A hivatalos bukási arány 19,12 százalék. Azaz elvben évente átlagosan 1500-2000 vasutas időszakos helyettesítéséről kell gondoskodni - olvasható a lapban.

A Népszabadság vasutasok leveleire hivatkozva azt írta: a sikeres vizsgák aránya egyes területeken kirívóan alacsony. A forgalmi szolgálattevőknél megesik, hogy a vizsgázóknak csak 30-40 százaléka éri el a 75 százalékos minimumszintet.

A Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit (KTI) Kft. Vasúti Vizsgaközpontjának adatai szerint a vizsgákon, ha nem is mindig elsőre, de végül is a vasutasoknak a 90-95 százaléka megfelel.

A MÁV és a MÁV-Start együttesen mintegy egymilliárd forintot fordít a dolgozói oktatására évente.

A forgalmi szolgálattevők évente hat, a mozdonyvezetők, a vezető jegyvizsgálók, a kocsivizsgálók, a váltókezelők, a tolatásvezetők négy, a biztosítóberendezési műszerészek két nap tanulás után vehetnek részt a MÁV-csoport éves költségvetését 150-200 millió forinttal megterhelő vizsgákon. Vizsgázniuk kell a közlekedési hatóság, illetve a vasutas-szakszervezetek munkatársainak is.

Népszabadság
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
120 új állás egy magyar városban – dán óriás érkezik Csongrádra

Több mint százhúsz új munkahelyet hoz létre a Vestfrost Solutions Zrt. dán hűtőgyártó új, 5,6 milliárd forintnyi értékű beruházása Csongrádon... Teljes cikk

Új K+F munkahelyek érkeznek: amerikai cég erősít Magyarországon

Újabb amerikai kutatás-fejlesztési beruházást hajtanak végre Magyarországon, amely jól illeszkedik a kormány azon stratégiai célkitűzéséhez,... Teljes cikk

Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál

Megszületett a 2026-os bérmegállapodás a BKV Zrt.-nél, az idén összesen 9,2 százalékkal emelkednek a bérek a társaságnál - közölte a cég szerdán az MTI-vel. Teljes cikk