MÁV: rossz munkaszervezés miatt maradtak ki elővárosi vonatok
Rossz munkaszervezés miatt maradt ki négy elővárosi vonat Budapest és Pécel között, nem pedig a mozdonyvezetők hiánya miatt - cáfolta a Közlekedő Tömeg Egyesület információit a MÁV.
Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy nincs hiány mozdonyvezetőkből, az a legjobban kereső állás a vasúttársaságnál, átlagosan bruttó 650 ezer forint a fizetésük, egyes mozdonyvezetők bére pedig meghaladja a bruttó egymillió forintot.
Közölte, hogy tavaly júniusban 1180 betöltetlen pozíció volt a vasúttársaságnál, amely idén júniusra 1073-ra, mintegy 10 százalékkal csökkent. Álláspontja szerint ez nem akkora hiány, amely hatással van a működésre. A teljes cégcsoport 38 ezer munkavállalójához képest 2,5 százalékot tesz ki, amelyet többletmunkával, illetve munkaszervezéssel könnyen át lehet hidalni.
A kommunikációs igazgató elmondta, hogy egyre kevesebb pénztárosra van szükség az utasok jegyvásárlási szokásainak változása miatt, egyre többen vesznek MÁV alkalmazáson vagy interneten jegyeket. A jegypénztárokat fokozatosan kivezetik, illetve azokat utascentrummá szervezik át. A jegyvizsgálóknál a betöltetlen pozíciókat munkaszervezéssel oldja meg a vasúttársaság - tette hozzá.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?