kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

MÁV-üzengetés a miniszternek - Kétesélyes kiszervezések?

A miniszternek szóló sajtóüzenetekkel akarhatja a MÁV menedzsmentje bizonyítani, sikerrel tárgyal a vasutasok szakszervezeteivel. Vélhetően felemás eredményre jutottak, mivel a vasutasok ezúttal nem sztrájkolni, hanem "csak" demonstrálni akarnak a kiszervezések ellen.

images

Felgyorsulni látszanak az események a vasúttársaság háza táján, bár a legutolsó hírek szerint sem mondanak le munkahelyféltő demonstrációjukról a társaság dolgozói. A felek - a tulajdonos, a cég menedzsmentje és az alkalmazottak - közötti csetepaté csúcspontja egy Japánból keltezett levél volt, közlemény, amelyet kedden juttatott el a sajtónak a gazdasági és közlekedési tárca. Ebből idézünk, tekintettel arra is, hogy az információk pontosan utalnak a közvetlen előzményekre.

A miniszterelnök kíséretében Japánban tárgyalásokat folytató gazdasági és közlekedési miniszter megdöbbenéssel értesült a Vasutasok Szakszervezete elnökhelyettesének sajtóban megjelent nyilatkozatáról. Szükségesnek látja leszögezni, hogy a megjelent nyilatkozattal szemben minisztersége hetedik napján tulajdonosi jogok gyakorlójaként egy adott tárgyalási időszakra függesztette fel a MÁV vezetésének néhány jogosultságát. Tette mindezt azért, hogy minisztersége első napjaiban, az álláspontok kifejtéséig ne születhessen olyan döntés, ami vitatható akár a vasutas társadalom, akár pedig a vasúttársaság és így a nemzetgazdaság szempontjából. Gesztusával is jelezni kívánta, hogy megállapodásra törekszik, és a vitás kérdések tárgyalásos rendezésében érdekelt. A miniszter által a tárgyalásokra kijelölt időszak lezárult, mely alatt a felek tételesen kifejtették álláspontjaikat. A munkát - a vasúttársaság működtetését, az ehhez szükséges fejlesztéseket, szervezeti és személyi változtatásokat - folytatni kell. Nem sajtónyilatkozatokkal, még kevésbé sajtó háborúval. A szakminiszter a vasutasok és magyar vasút érdekeit messzemenően szem előtt tartva látogatása befejezését követő héten egyeztet a vasúttársaság vezetésével, hogy áttekintsék a vasúttársaság helyzetét, különös tekintettel a MÁV működtetéséhez szükséges legfontosabb lépésekre."

A vasúttársaság, talán mert láttatni akarta, ő bizony tárgyal a szakszervezetével, s a miniszteri dörgedelem másnapján kötelességének érezte közleményben deklarálni: az elmúlt két évhez hasonlóan jelenleg is minden, a szakszervezeti érdekegyeztetés hatáskörébe tartozó kérdésekben megállapodásra törekszik. Ugyancsak a MÁV-menedzsment juttatta el a sajtóhoz Kóka János a szakminiszter október 11-én kelt utasítását, amelyben felkérte a GKM és a MÁV illetékeseit, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokat a GKM és a Vasutasok Szakszervezete között a 2003. december 8-i VSZ Állásfoglalásban, és a 2004. május 20-án átadott húszezer aláírással támogatott petícióban foglaltakról. Utasította a MÁV Rt. menedzsmentjét - áll a lapunkhoz is szerdán elküldött MÁV-közleményben, hogy az érdemi tárgyalások idejére függessze fel a vasúttársaságnál azon döntések végrehajtását, amelyek a petícióban megfogalmazásra kerültek.

További részleteket és időpontokat is ismertet a MÁV Rt. vezetése saját igazát bizonyítandó. Így: a MÁV Rt. a felek megállapodásának megfelelően elkészítette és átadta a szakszervezetek részére a tárgyalások eredményeit, illetőleg egyes kérdésekben a felek eltérő álláspontját rögzítő memorandum tervezetet. A Vasutas Szakszervezet nyilatkozatával ellentétben a MÁV Rt. vezetése nem egyoldalúan, hanem részletesen tájékoztatta Kóka János, gazdasági és közlekedési minisztert a memorandum tervezet fogadtatásáról, kitérve az egyes reprezentatív szakszervezetek eltérő állásfoglalására. A tájékoztatóban szerepelt, hogy: "A memorandum tervezet fogadtatása eltérő volt az egyes szakszervezetek részéről. Volt olyan szakszervezet, amely elutasította annak aláírását (PVDSz), illetőleg az abban foglaltakat vitatta (VSz), volt, amely a munkáltató nézőpontjából történő értékelésnek tekintette (MOSZ), és volt, amely pontosításokkal aláírhatónak tartottak (VDSzSz)."

Az intenzív tárgyalások előrehaladásával a miniszter október 22-én visszavonta a moratóriumot és a szakszervezeti egyeztetéseket visszahelyezte a társaság erre a célra kijelölt hivatalos keretébe, vagyis az érdekegyeztető tanácsi ülésekre.

A MÁV Rt. folytatta a megkezdett tárgyalásokat a Vasutasok Szakszervezetével, az általa beadott javaslatok és a Munkatörvénykönyve alapján hatáskörébe tartozó - a munkaviszonnyal kapcsolatos - kérdéseket illetően valamint a portfoliótisztítás témakörében.

A MÁV Rt. vezetése a munkaviszonnyal közvetlenül nem összefüggő kérdésekben átadott javaslatokat áttekintette, álláspontjáról tájékoztatta a szakszervezetet, valamint megvizsgálja azok a társaság üzleti lehetőségeinek 2004-2005 évekre vonatkozó tervezőmunkája során való érvényesíthetőségét.

Az olyan jellegű VSZ javaslatokat csupán mérlegelheti a MÁV Rt., melyek a társaság törvényi kötelezettségeit érinti, mint pl. az a VSZ javaslat, mely a pályázatok során versenyelőnyt kívánna biztosítani a leányvállalatoknak. A MÁV Rt. ebben a leányok piaci működésének segítésére tehet ígéretet, a törvények szigorú betartása mellett.

A MÁV Rt. vezetésének kezdeményezésére ismételten összeült a Vasúti Érdekegyeztető Tanács, annak érdekében, hogy a Vasutas Szakszervezet által napirendre tűzött tevékenység-kihelyezés munkaviszonnyal összefüggő kérdéseit megvitassa. A Vasutasok Szakszervezete másfél óráig akadályozta az érdemi tárgyalást azáltal, hogy a tárgyalást jogi alap nélküli egyeztetési keretek között kívánta folytatni, és nem a hivatalos érdekegyeztetési (VÉT) formában.

Ennek ellenére MÁV Rt. által korábban átadott javaslat alapján lassan elindult érdemi tárgyalás keretében a reprezentatív szakszervezetek benyújtották módosító javaslataikat. A MÁV Rt. támogatta az üzleti érdekeivel összhangban álló kezdeményezések beépítését.

Egyetértés volt a MÁV többek között azon javaslatát illetően, mely szerint a tevékenység kihelyezésben érintett munkavállalók munkaviszonyát munkáltatói rendes felmondással 1,5 éven belül nem lehet megszüntetni, valamint hogy a tevékenység kihelyezésben érintett minden, azaz fizikai és szellemi munkavállalóra is kiterjeszti a 10%-os béremelést (az átvétel időpontjában hatályos személyi alapbérhez képest). Egyetértetek azon javaslattal is, mely szerint a tevékenység kihelyezésben érintett munkavállalóknak, melyek munkaviszonya saját kezdeményezésre szűnik meg, a MÁV Rt. lehetőséget biztosít 6 hónapig az általa működtetett outplacement rendszerbe való bekerülésre. Egyetértetek azon javaslati pontban is, mely a tevékenység kihelyezésben érintett munkavállalóknak felajánlja, hogy a kamatmentes és kedvező kamatozású lakásépítési és vásárlási kölcsönöket az eredeti kölcsönszerződésben foglaltak szerint törleszthetik, amíg az új munkáltatónál a munkaviszonyuk fennáll. Megegyeztek az álláspontok azon javaslattal kapcsolatban is, mely a MÁV tulajdonú bérlakással rendelkező, tevékenység kihelyezésben érintett munkavállalóknak felajánlja, hogy lakáshasználatukat az eredeti lakásbérleti szerződésben foglaltak szerint folytathatják, míg munkaviszonyuk az új munkáltatónál fennáll.

A munkaadó, munkavállaló összhang - erről értesülhettünk a sajtónyilvánosságon keresztül a miniszternek üzenő menedzsmenttől - oly annyira sikerülhetett, hogy ugyancsak a csütörtöki elektronikus média adhatta hírül: a vasutasok demonstrációra készülnek. Mondanivalójuk lényege, hogy féltik munkahelyeiket, munkájukat, meg akarják akadályozni, hogy utcára kerüljenek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk