Még hétfőig lehet igényelni a diákhitelt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFebruár 15-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már márciusban Diákhitelben szeretne részesülni.
A képzési költség akár teljes összege, Diákhitel1 esetében pedig maximum 250 ezer forint igényelhető félévente, ez utóbbi szemeszterenkénti egyösszegű vagy havonkénti utalásban is kérhető. A változó kamatozású Diákhitel1 kedvező feltételekkel, 3,9 százalékos kamattal elérhető minden hallgató számára, az államilag kamattámogatott Diákhitel2 fix 2 százalékos kamattal az önköltséges hallgatóknak nyújt segítséget képzési díjuk kiegyenlítésében.
Az igénylés egyszerű: a Diákhitel Direkt online ügyintézési felülete mellett a hallgatók saját egyetemük/főiskolájuk belső tanulmányi rendszerén (ETR/Neptun) keresztül is elindíthatják az igénylést, melyet a Tanulmányi Osztályon vagy a kijelölt intézményi hitelleadási pontokon helyben hitelesíthetnek is aláírásukkal.
Fontos tudnivaló, hogy a diákhiteleket ismét 40 éves korig lehet kérni és folyósítani, 10 félév helyett már 11 félévre is.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek