kapubanner for mobile

Még két napig igényelhető a diákhitel

Ebben a félévben még két napig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a diákhitelre jogosult hallgatók, aki kifut a határidőből, legközelebb csak a 2014/2015-ös tanév őszén juthat pénzhez, írja az edupress.

Az időben megigényelt összeg június 13-án kerül a hallgatók bankszámlájára. Ezt követően legközelebb az őszi félév elején igényelhetnek diákhitelt az arra jogosult hallgatók.
Az eddigi legalacsonyabb, 6,5 százalékos kamatlábú Diákhitel1 esetében havi szinten 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer és 50 ezer forint igényelhető, az államilag támogatott Diákhitel2 kizárólag képzési díjra fordítható, felvehető maximuma a hallgató képzési díjának összege.

A diákhitel hitelügyintézési felülete, a Diákhitel Direkt (www.diakhiteldirekt.hu) mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus tanulmányi rendszereinek felületeiről (ETR/Neptun) is elindítható az igénylés, mely akár helyben, az adott intézmény tanulmányi osztályán vagy egyéb kijelölt hiteligénylési pontokon is leadható.

Az érdeklődők a diákhitellel kapcsolatos minden fontos információt, tudnivalót magyar és angol nyelven a nap 24 órájában megtalálnak a Diákhitel Központ internetes felületén, a www.diakhitel.hu portálon.

A hallgatók további kényelmét szolgálja, hogy a Diákhitel Személyes Ügyfélszolgálata Budapesten már két helyszínen is elérhető: a Csalogány utcai és a KÖKI Terminálon található Diákhitel Ügyfélszolgálat is várja az érdeklődőket.

edupress
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek