Megadóztatják-e teljes mértékben a minimálbért?
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szorgalmazza a minimálbér teljes összegének megadóztatását, mondván, így sokkal több munkavállalót lehetne bevonni az adózók körébe. A kormány azonban egyelőre nem tervez ilyet - írja a Magyar Rádió.
A VOSZ ismét felvetette, hogy megadóztassák a minimálbért. A szövetség szerint a bruttósításnak teljes mértékben ki kellene terjedni a minimálbérre is, így ugyanis több mint egymillió embert lehetne bevonni az adózásba. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára hozzátette: természetesen ők kedvezményes kulccsal adóznának, nettó keresetük nem csökkenhetne. Ezzel üzennék a munkaerő-piaci szereplőknek, hogy ma Magyarországon, aki munkajövedelmet szerez, az egyben szja-oldalról is közteherviselést vállal.
Jelenleg 71 500 forint a minimálbér, de 63 ezer forintig nem adóztatják, csak az afölötti részt. Pataki Péter, az MSZOSZ elnöke nem zárkózik el a minimálbér teljes adóztatásától, de kizárólag csak akkor, ha nem ennyi a bruttó minimálbér. Amennyiben a VOSZ hozzáteszi hogy a jelenlegi 71 500 forint helyett 90 ezer forint lesz a minimálbér, akkor arról tárgyalni kell. Ahogy a minimálbér ágazatonkénti eltérő megállapításáról is, sok esetben ugyanis azért nem tud megfelelően emelkedni, mert azok a munkaadói szervezetek, amelyek a legalacsonyabb átlagkeresetűeket képviselik, visszafogják - véli Dávid Ferenc az MSZOSZ elnökével egyetértésben.
A Pénzügyminisztériumot azonban ez nem hatja meg, a Magyar Rádiónak ugyanis leszögezte: a kormány szándéka szerint 63 ezer forintig adómentes lenne a minimálbér, az afölötti részt bruttósítják, mégpedig a munkáltatói járulékkal, és az így megnövelt összeg után kell adót fizetni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?