Megállapodtak a honvédség béren kívüli juttatásairól
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA cél a katonák illetményének további emelése - mondta a honvédelmi miniszter.
Megállapodás született a Magyar Honvédség jövő évi béren kívüli juttatásairól. Az erről szóló dokumentumot Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Czövek János, a Honvédszakszervezet (Hosz) elnöke, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Hazuga Károly, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke írta alá kedden Budapesten.
A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra, hogy 2015-től kezdődően összesen 50 százalékkal emelték a honvédségi dolgozók illetményét. Hozzátette, "nem állhatunk meg", a cél a katonák illetményének további emelése. A keddi rendezvényen több kétoldalú és négyoldalú megállapodást is aláírtak. Ezekben megújították, pontosították, frissítették a Honvédelmi Minisztérium és a szakszervezetek közötti egyezményeket.
A miniszter beszédében köszönetet mondott a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumnak, amely a katonák, a honvédelmi alkalmazottak és a honvédelem ügyéért tevők érdekeit képviseli. Azt hangsúlyozta: a Honvédelmi Minisztériumnál példaértékűen működik az érdekegyeztetés. Találkozik a parancsnoki akarat a végrehajtó állomány szándékaival - jegyezte meg. Elmondta, hogy most 12 területet érintően írtak alá megállapodásokat. Ezeknek is az a céljuk, hogy továbbra is a katonák érdekeit állítsák középpontba. A honvédelmi és haderőfejlesztési program is erről szól: a katonákról, a honvédelmi alkalmazottakról - közölte.
A miniszter azt mondta: a honvédségi béren kívüli juttatások semmivel sem lesznek alacsonyabbak, mint voltak. A Honvédelmi Minisztérium bérgazdálkodása jó irányba indult el - emelte ki Benkő Tibor, hozzátéve: ez teszi lehetővé, hogy a további bérfejlesztésre is van lehetőség. Czövek János, a Hosz elnöke közölte: a munkavállalói oldal évek óta nagyon határozottan és elkötelezetten azon dolgozik, hogy a Honvédelmi Minisztériumban és a Magyar Honvédség Parancsnokságánál megfelelő legyen az együttműködés az érdekképviseleti szervezetek és a parancsnokok között.
Hozzátette: a mostani szerződés nem jöhetett volna létre, ha nem működtetnék a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórumot. A problémákra mindig a legjobb válaszokat kapják, mert mindig együttműködés és megbeszélés alapján születnek a döntések - közölte a szakszervezeti vezető, aki beszédében üdvözölte az eddigi és a jövőre tervezett béremeléseket is.
MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?