kapubanner for mobile

Ingyenesen szerezhetnek jogosítványt szeptembertől a diákok - kik lesznek az oktatók?

2024. szeptember 1-től a köznevelésben és szakképzésben tanuló diákok számára az állam ingyenesen biztosítja a B kategóriás járművezetői engedély megszerzéséhez, a közlekedési alapismeretek és gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását - mondta el Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. A Totalcar magazin cikke szerint a Magyar Honvédség szeptembertől 21 oktatóval, 30 tanulóautóval megkezdi a végzős középiskolások gyakorlati oktatását autóvezetésből. A Honvédség belépése az oktatásba azonban megosztja a hivatásos oktatók véleményét.

Ingyenesen szerezhetnek jogosítványt szeptembertől a diákok - kik lesznek az oktatók?-

Kísérleti jelleggel az oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi oktatás. Ami viszont ennél sokkal meglepőbb, hogy a gyakorlati képzés is ingyenes lesz, amit a Magyar Honvédség tart - írja a Totalcar. A cikk szerint a Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet egy szakmai bizottsággal közösen elméleti síkon foglalkozott azzal is, hogy bevezessék-e itthon is, hogy a szülők taníthatják vezetni gyereküket. Ezzel kapcsolatban is megoszlik a vélemény a hivatásos oktatók között.

A programban résztvevő katonák egy féléves képzés keretében sajátíthatják el az elméleti és gyakorlati ismereteket. Viszont ha ezekre nem kerül sor a hat hónap alatt, akkor további három hónapot kapnak. A Honvédségen belül a jelentkezőknek olyan elvárásoknak kellett megfelelni, minthogy betöltötték 23. életévüket, van középiskolai érettségijük, legalább két éve rendelkeznek B kategóriás jogosítvánnyal. A lap információi szerint a képzés augusztus 13-án lezárult, amit 21 fő végzett el sikeresen. Viszont hivatalosan ők B kategóriás szakoktató képesítést szereztek, ami egy könnyített oktatóképzés.

A Totalcar által megkérdezett autósiskola-tulajdonos elmondta, szakoktató gyakorlatilag bárki lehet, de a képzés közel sem egyszerű. Az alapvetően egyéves programra jelentkezők fele kiesik. Az oktatói szakmát régóta művelők között általános nézet, hogy a hatékony oktatás elsősorban az oktatók egyéni képességeinek és főleg tapasztalatának függvénye.

Bár az oktatóképzésben már kevesebb kritériumnak kell megfelelni, mint régebben, ha ezt a megnövekedett forgalom, egyre többféle nehézséggel küzdő tanuló, és egyre többféle közlekedő mellett még tovább csökkentjük egy pár hónapos gyorstalpaló szintjére, az nem növeli az oktatás hatékonyságát, a közlekedés biztonságát pedig, ami elméletileg fontos célkitűzés lenne, főleg nem - véli a Totalcar által megkérdezett szakértő. 

Mivel egy pilotprogramról van szó, az ingyenes gyakorlati oktatás ősztől nem lesz elérhető mindegyik intézményben. Az intézményekkel történő együttműködési megállapodások kidolgozása még folyamatban van, így arra egyelőre nincs válasz, hogy idén hány diáknak tudnak segíteni a jogosítvány megszerzésében. Arra a kérdésre, hogy a jövőben tervezik-e a szakoktatók számának bővítését, még nem született döntés.

Az első hírek 1 évvel ezelőtt röppentek fel: Jöhet az ingyenjogsi a középiskolásoknak

kép: freepik

 

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek