kapubanner for mobile

Megállapodtak a szakszervezetek a BKV-val

Megállapodott a BKV menedzsmentjével a cég 26 szakszervezete kedd késő este a kollektív szerződésről (ksz), és a korábban munkabeszüntetést hirdető szakszervezetek visszavonták a sztrájkbejelentést.

Gulyás Attila, a nem sztrájkoló Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta: a megállapodás szerint a kollektív szerződésben szabályozzák az egészség- és magánnyugdíjpénztári 3-3 százalékos munkáltatói hozzájárulást, de a pontos mértékről évente egyeztetnek a bértárgyalásokon. A dolgozók kapnak havonta 6 ezer forint értékű melegétkeztetési utalványt, illetve az év végén 45 ezer forint értékű ajándékutalványt. Kitért arra, a 3 százalékos támogatás köre kibővülhet, de erről a bértárgyalásokon egyeztetnek tovább.

Gulyás Attila hangsúlyozta: a BKV menedzsmentje a nem sztrájkoló 12 szakszervezettel külön megállapodást is kötött, amelyben az áll, hogy a 2010-es bérmegállapodásban felülvizsgálják az internet-, vagy melegétkeztetési utalvány összegét, amelyet - ha a kollektív szerződésben szabályozott többi juttatás mellett fenntarthatónak ítélnek - visszamenőlegesen is felemelhetnek 6 ezerről 8 ezer forintra.

Közölte azt is, hogy a nem sztrájkoló érdekképviseletek - amelyek nem írtak alá sztrájkmegállapodást - a bértárgyalásokon felléphetnek bérfejlesztési igényekkel, mert rájuk nem vonatkozik a sztrájkmegállapodásban rögzített nulla százalékos bérfejlesztés.

Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az aláírást követően elmondta: miután megegyezés született, a sztrájkbizottság visszavonta a sztrájkbejelentést, amelyet a vasárnapi megállapodás aláírásakor csak felfüggesztettek. A szóvivő sikeresnek és eredményesnek ítélte a sztrájkot, mivel megőrizték a korábbi kollektív szerződésben szereplő szociális juttatásokat.
Ez minden idők legküzdelmesebb ksz-tárgyalássorozata, a szerződés pedig határozatlan időre szól, tehát azt feltételezi, hogy nem lesznek újabb konfliktusok - mondta Nemes Gábor.

A szakszervezetek december végén kétfelé szakadtak; 12 érdekképviselet aláírta az új kollektív szerződést és a szociális juttatásokról a bértárgyaláson akartak dönteni, 14 másik szakszervezet viszont nem fogadta el az új ksz-t, sztrájkbejelentést tettek és hatnapos munkabeszüntetést tartottak a múlt héten.

Nemes Gábor a szakszervezetek szembenállásáról az MTI-nek azt mondta: azért nem akarták aláírni december végén az új ksz-t, mert a korábbi jogok nem érvényesültek volna benne, ezeket viszont hosszú idő alatt harcolták ki maguknak

Álláspontja szerint a kollektív szerződés aláírása őket igazolta, mert a többi érdekképviselet is belátta: jó eredményeket értek el, és biztosított számukra a reálbérek növekedése is.

Gulyás Attila szerint az alapvető tárgyalási technikákban keresendő a szakszervezetek kettéválásának oka. A nem sztrájkolók a bértárgyalásokon egyezkedtek volna a szociális juttatásokról annak érdekében, hogy az új ksz többi vívmánya január elsején életbe léphessen. Mivel december végén a 14 szakszervezet sztrájkbizottsággá alakult, már nem volt esély arra, hogy az összes szakszervezet egy tárgyalóasztalnál egyeztessen.
Végül azonban ugyanazt, sőt - Gulyás Attila szerint - többet is elértek munkabeszüntetés és egységes álláspontok nélkül is, mint a sztrájkoló szakszervezetek.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk

440 új munkahely jön: első külföldi üzemét indítja a török vállalat

A török Dogus Cay élelmiszeripari vállalat első külföldi üzemének megépítésével 440 új munkahely jön létre Orosházán; a 42 milliárd forintos... Teljes cikk

9,5 milliárdos beruházás, 250 munkahely – itt épül az új gyár

A légtechnikai berendezésekkel foglalkozó Weger Hungária Kft. nagyjából 9,5 milliárd forint értékben új gyárat épít Jászárokszálláson, aminek... Teljes cikk