Megegyeztek a 2023-as bérekről a SPAR-nál
Sikeresen egyezett meg a 2023-as bérfejlesztésről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A megállapodás szerint a 13. havi juttatás, a SPAR Hűségprogram és a munkavállalók 15%-os vásárlási kedvezménye is megmarad. A bérfejlesztést a vállalat idén is kizárólag saját forrás felhasználásával valósítja meg.
2023. január 1-jétől a hálózatban kereskedelmi tevékenységet végző munkatársak elérhető legalacsonyabb alapbére a próbaidőt követően bruttó 330 ezer forint. A gazdasági szempontból kiemelt térségekben a legalacsonyabb bruttó alapbér 350 ezer forint. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó áruházaknál pedig további havi bruttó 10 ezer forint juttatás illeti meg a kollégákat. Ezen kívül, mivel az áruházak egy szűkebb körében a kiemelkedő teljesítmény okozta leterheltségen túl a munkaerőpiaci helyzet is plusz kihívást jelent, az érintett áruházak tekintetében egy új, bruttó 30 ezer forintos juttatás is bevezetésre kerül. Az üzletek méretétől, forgalmától és üzleti teljesítményétől függően az áruházak középvezetői alapbére ezzel egy időben bruttó 380 és 540 ezer forint közötti sávban lesz. Az alapbért ezen felül a vállalat a jövőben is kiegészíti saját hűségprogramjának elemeivel.
„2017 és 2022 között 48,6 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtottunk végre saját forrásból. Erre a célra 2023-ban 8,7 milliárd forintot fordítunk” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.
2023-ban a SPAR Hűségprogram révén a munkatársak továbbra is kihasználhatják a jubileumi juttatás és a SZÉP kártya előnyeit. Ezután is megmarad a 13. havi juttatás, valamint rendelkezésre áll a 15%-os dolgozói vásárlási kedvezmény havi 120 ezer forint vásárlási összeghatárig, amely természetesen jár az új belépő kollégák számára is. A gépkocsival történő munkába járás költségét pedig a törvényben meghatározott 15 Ft/km helyett 35 Ft/km díj megfizetésével téríti meg a SPAR.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?