Megépült az új papírhulladék-feldolgozó Maglódon
Új papírhulladék-feldolgozó csarnokot épített az SCH-Ózon Kft. Maglódon. A 180 millió forintos beruházásnak köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozók száma is - tudatta közleményében a cég.
A cég tájékoztatása szerint az új üzemcsarnok is hozzájárul ahhoz, hogy a vállalat az eddigi teljes, 80 ezer tonnás éves feldolgozási kapacitását 120 ezer tonnára bővíthesse. A nagyobb befogadóképesség több munkaerőt is igényelt, így az alkalmazottak száma jelentősen emelkedett. A cég a fizikai dolgozók mellett a szellemi foglalkoztatottak számát is növelte, amellyel szélesíteni tudta hulladék-begyűjtési területét.
A cég forgalma 2010-ben elérte a 3,3 milliárd forintot, az elmúlt években eszközállományuk egymilliárd forint fölé nőtt.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Employer branding a természetben – így támogatja a Hotel Ózon a vállalati kultúra építését 11 hónapja
- ADJON OTTHONT RENDEZVÉNYÉNEK A HOTEL ÓZON! 1 éve
- Évindítás felsőfokon a Hotel Ózonban: egy hely, ahol a profizmusnak a Mátra adja a hátteret 1 éve
- Csodálatos panoráma, végtelen látvány - Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében! 2 éve
- 5+1 ok, amiért a Hotel Ózon a tökéletes helyszín cégük rendezvényének 2 éve
- A tél az új tavasz - konferenciák, rendezvények a téli hónapokban 6 éve
- Papíripari munkahelyek Maglódon 7 éve
- Residence Hotels Event: élmény és céges esemény egyben 9 éve
- Két helyszín, ahol igazi élmény egy téli konferencia vagy tréning is 9 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?