kapubanner for mobile

Meghalt Welsz Tamás, a Simon-ügyben érintett vállalkozó

Meghalt Welsz Tamás, a Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó, aki a Sólyom Airways Interpol által körözött új tulajdonosaként tűnt fel - értesült a Hír TV.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-vel közölte: "A Simon Gábor ügyében ismertté vált W. Tamás elhalálozott. Halálának okát az arra hivatott hatóságok vizsgálják."

A Hír Televízió honlapján azt írta: a vállalkozót csütörtökön akarta kihallgatni a Központi Nyomozó Főügyészség. Egy rendőrautó ment érte Logodi utcai irodájához, ahonnét bilincsben szállították el, menetközben azonban rosszul lett. Az MTI úgy tudja, hogy a férfit a budai mentőállomásra vitték be, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét.

Simon Gábort március 10-én vették őrizetbe kihallgatása után, amikor újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg őt a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az akkor közölt megalapozott gyanú lényege szerint Simon Gábor egy saját személyi adatait tartalmazó hamis, egy dél-afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott.

A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas - írta Keresztes Imre a közleményben.

Az Index internetes portál ugyancsak március 10-én azt írta, hogy a rendőrség egy hete házkutatást tartott egy vállalkozó érdi lakásában. Az illető, aki a hányatott sorsú magyar légitársaság, a Sólyom Airways vevőjeként került pár hónapja a figyelem középpontjába, hosszabb ideje Simon Gábor "pénzügyi bizalmasa" volt.

A rajtaütés során kiderült, hogy a politikusnak a házban külön széfje volt, amelyben a nyomozók több, a volt politikusra nézve terhelő dokumentumra bukkantak. A széfből került elő az a Gabriel D. névre kiállított, de Simon Gábor fényképét és adatait tartalmazó bissau-guineai útlevél is, amelyet egy nagyobb összeget tartalmazó bankszámla nyitásánál használtak - írta az Index.

A portál úgy tudja, hogy olyan papírokat is találtak a nyomozók, amelyeket a 240 milliós osztrák számla fedősztorijának alátámasztásához készítettek: a pénzt uruguayi eredetű kezelt vagyonként akarták a hatóságok előtt bemutatni. A széfből állítólag több tíz millió forint készpénz is előkerült.

A Magyar Nemzet szerdán írt arról, hogy az MSZP politikusai közül nem csupán Simon Gábor szerezhetett magának bissau-guineai útlevelet. A lapban azt írták: "állítólag afrikai úti okmányokkal rendelkeznek más szocialista országgyűlési képviselők is".

Felidézték, hogy a Simon-ügyben gyanúsított, "remek MSZP-s kapcsolatokkal rendelkező Welsz Tamás" lakásában a nyomozók tucatnyi afrikai útlevélre bukkantak.

Ugyancsak utaltak arra, hogy az Index szerint ezek között volt kitöltött, de úgynevezett biankó okmány is. Idézik a Népszabadság információját is, amely szerint Welsz Tamás 500 magyarnak intézhetett afrikai útlevelet.

A nyomozók számára igencsak értékes információ lehet, hogy Welsztől kik kértek még hasonló, pénzek tisztára mosásához szükséges szolgáltatást - írta szerdán a Magyar Nemzet.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek