Mégis enged a kormány? - módosulhatnak a felsőoktatási keretszámok
Balog Zoltán szerint még módosulhatnak a felsőoktatási hallgatói keretszámokra vonatkozó elképzelések. Az emberi erőforrások minisztere erről péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában beszélt, de konkrét szakokat vagy számokat nem mondott.
A tárcavezető közölte, már meghozták azokat a megalapozó döntéseket, amelyek rendezhetik a helyzetet, de nem "egyik napról a másikra" fogják a kérdést megoldani. Arra a kérdésre válaszolva, módosulhatnak-e a keretszámok, azt mondta: "igen, módosulhatnak".
A miniszter a műsorban kifejtette: minden második ember, aki elkezdi az egyetemet, nem fejezi be felsőoktatási tanulmányait, a diplomát szerzők közül pedig sokan nem a szakmájukban helyezkednek el. Balog Zoltán közölte, meg kell nézni, mely képzésekre, diplomákra van szükség, ezeket erősíteni kell, a többinél pedig el kell dönteni, hogy invesztálnak-e bele. Hozzátette: az orvosképzésen még vitatkoznak, a pedagógusoknak sokat segítene az állam, míg a jogász- és közgazdászképzést kevésbé támogatnák.
A miniszter a diákhitellel kapcsolatban azt mondta, szerinte a hallgatók pénzt nyernek azzal, hogy csak 5-7 év múlva kell visszafizetni a hitelt garantált 2 százalékos kamattal, ennek törlesztését pedig a munkaadó átvállalhatja, és a járulékokból leírhatja majd. A rendszerből "nem pénzt akarunk kivenni, hanem pénzt akarunk betenni" - hangsúlyozta Balog Zoltán.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?