kapubanner for mobile

Mégis hozott elbocsájtást a vasárnapi boltzár

A KSH adati szerint áprilisban kétezer-kétszáz fővel dolgoztak kevesebben alkalmazottként a kereskedelemben, mint februárban. Akik maradtak, azoknak pedig sokat kell túlórázniuk. Varga Mihály bejelentette, a Balatonnál sem tesznek a nyári szezonra kivételt vasárnapi zárva tartás alól, írja az mmonline.hu.

Áprilisban már a kereskedelemben teljes munkaidőben dolgozók körében is visszaesett a létszám, ez márciusban még csak a részmunkaidőben foglalkoztatottaknál volt kimutatható.

Bár egyes boltokban lehetnek betöltetlen álláshelyek, összességében a csökkent a dolgozók létszáma. A KSH kimutatása szerint áprilisban a kiskereskedelemben összesen 378 ezer órát kellett túlórázniuk az alkalmazottaknak. Az elmúlt öt évben ilyen nagyságú túlmunkára nem volt példa.

Ezzel egy időben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elutasította a Balatoni Szövetség kérését, hogy a nyári főszezonban nyitva lehessenek a tó környéki üzletek vasárnap. Még alig kezdődött el a szezon, de szombaton hatalmas a zsúfoltság a balatoni üzletekben, akik pedig nyitva tarthatnak, ott előfordul a vasárnapi áremelés. A tárca azonban csak az ősszel dönt a vasárnapi boltzárral kapcsolatos szabályok esetleges módosításáról.

mmonline.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek