kapubanner for mobile

Mégis jár a teljes táppénz a pedagógusoknak, de csak ha a munkahelyükön fertőződtek meg

Teljes táppénz jár a koronavírus-fertőzött pedagógusoknak, de csak ha a megyei kormányhivatal azt állapítja meg, hogy az illető hivatásából eredően kapta el a vírust. Ilyen esetben a dolgozó két részletben kapja meg az összeget.

images

Miután a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy sok pedagógus azért nem vett részt az ingyenes országos tesztelésen, mert féltek attól, hogy nem kapják meg a százszázalékos táppénzt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte az ATV-vel: minden tanár teljes összegű táppénzben részesül, aki munkavégzés során kapta el a koronavírust.

Pozitív laboreredmény birtokában az intézményvezető kezdeményezésére a munkáltató telephelye szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal, mint munkavédelmi hatóság állapíthatja meg, hogy a pedagógus a hivatásából eredően találkozott Covid-19 vírussal fertőzött személlyel.

Ezt követően a teljes összeget két részletben kapja meg a dolgozó: először a 60%-os táppénzt, majd a maradék 40%-ot akkor, ha a foglalkozási megbetegedéssel kapcsolatos eljárást az érintett hatóságok befejezték.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek